Dead End (2002) (Zsákutca)

Na most ha ezek utána azt meri nekem mondani valaki, hogy "nincs pénz a magyar filmgyártásban és azért csinálunk szart" azt kiröhögöm! történt ugyanis, hogy nemrég láttam életem eddigi legjobb horrorját. nem is értem magam, hogy eddig elmentem eme remek mellett, megy is az önostorozás rendesen, hiszen ha már jóval korábban megörvendeztetem magam ezzel az élménnyel, lehet másképp alakul az életem és most én vagyok valami kis banánköztársaság tejhatalmú diktátora. na mindegy... ja és az ok amiért itt tépem a szám, hogy megnéztem a Dead End, vagyis a zsákutca című csodát, ami mondom életem eddigi legjobb horrorja. Annyira izgalmas és feszített, hogy nem bírtam levenni a szemem a monitorról. nincsenek üresjáratok, unalmas részek, pörgés és rettegés végig. Jó mondjuk a pörgés erős túlzás, mert lényegében 5 szereplős az egész film szóval nagy hentelés nincs benne, de nem is baj. Tökéletes és kész.
Ja és, hogy miért írtam az amit az elején? mert ordít a kis költségvetés, amit ÖTLETEK ellensúlyoztak!!! ÖTLETEK csupa nagy betűvel, olyan ötletekkel amik még most is bőven visszaköszönnek a mostanában készített filmekben is.
Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy nem írtam semmit a filmről. Nem is nagyon szeretnék, mivel attól tartok, hogy nagy igyekezetemben lelőnék néhány poént, de hát akkor is...:D
A kezdő képsorok címe lehetne „Útban a nagyihoz”, csak a főszereplő ezúttal nem Piroska, hanem egy átlagos amerikai család. A szülők, Frank és Laura éppen a messzi távolban éldegélő nagymamához igyekeznek családi tragacsukkal, valamint kamasz fiukkal, Richarddal, orvosnak tanuló nagylányukkal, Marionnal és annak vőlegényével, Braddel, hogy egy csöpögősen meghitt kollektív hepaj keretében együtt ünnepelhesse az egész família a Jézuska születését.
Az említett terv azonban soha nem valósul meg, hiszen a szokásos erdei utacskának ezúttal egyszerűen nem akaródzik a reumás hintaszék-patriótához vezérelni a kompániát. Rejtélyes és riasztó események sokkolják hőseinket, nevezetesen: az összes óra 19 óra 30 perckor megáll; fehér hálóinges szőkeség bukkan fel az úttest kellős közepén egy újszülött kisbabával; maga az út pedig – úgy tűnik – sosem ér véget, sosem ereszti el az utazókat, sőt mintha körbe-körbe haladnának rajta…
Az abszurd, szürreális események miatti aggodalom átcsap gyászba és halálfélelembe, ugyanis az ötfős társaság fokozatosan ritkulni kezd. Amikor csak megállnak, kinyiffan valaki, méghozzá meglehetősen borzalmas és megfoghatatlan módon.
Az életben maradtak masszív elkeseredettséggel próbálnak szabadulni a halál sötétségébe burkolózott, elátkozott erdő vészjósló ágai közül…
Na jóó a vége csöpögösre sikeredett, de sebaj...
Tényleg ajánlom mindenkinek, azt látni hallani, és élvezni kell mindenkinek...