Műkaja

Agglegényéletem egyik sarkalatos pontja az abrak beszerzése. Révén nem vagyok nagy konyhatündér, nem is akarok az lenni, mert hát egy trú Metálos Újságíró nem főz és nem süt, csak ha nagyon muszáj. Viszont mostanában az van, hogy nagyon muszáj. A lehetőségeim meglehetősen korlátozottak, értsd van egy serpenyőm, egy nagyobb és egy kisebb lábasom. Szóval nem egy „Stáhl konyhája” na de nem adom fel, mert enni biza kell. Nem is akármit, mert hát mert egy trú Metálos Újságírónak bizony kényes a bele. Azonban a lehetőségek, és erőforrások korlátozott mivolta miatt, rászoktam a műkajára. Egyedüllakásom új jelszava, a „MIRELIT”! Mostanra nagymestere lettem a mirelit sült krumplinak, a mirelit fasírtnak, a mirelit krokettnek (aminek olyan íze van mint a gyurmának, sőt úgy is néz ki, mondjuk még soha nem ettem gyurmát, de annak meg valszeg olyan íze van mint a mirelit korkettnek, szóval ördögi kör ez). Ezekben az a jó, hogy lényegében pár perc alatt elkészül, csak forró olajba bele, és már tömhetem is, bár gazdag tápanyagtartalmáról nem vagyok meggyőződve. Szerintem egy marsi kutatóbázison, az utolsó nagy gibic invázió után kezdték a gasztronómiai terrorizmus tömegpusztító fegyvereinek számító izék gyártását. Az ízük meglehetősen szűk skálán mozog. Mondhatnám, hogy mindegyiknek csirke íze van, ám ha a csirkének tényleg ilyen íze lenne, akkor már az első pár populációt szörnyű kínok közti halálra ítélték volna az első elő és ősemberek. Szóval íze van, meglehetősen egysíkú, és unalmas, főleg, hogy minden este ilyen vackokat eszek, bár mit csináljak, ha egyszer nem tudok főzni, és este se időm, se kedvem, se energiám főzni…