Végre egy film ami tényleg vicces. Legalább is én nevetek rajta, ami a vígjátékok tekintetében alap, ám csak a legritkább esetben valósul meg. A vígjáték ugyanis olyan számomra minta szilveszter. Kötelező jól érezni magam, ez esetben, nevetni, sőt ha lehet az összes poénon harsány röhögésben törjek, ki, hiszen valószínűleg ez a cél. Na de az esetek többségében ez inkább erőltetett és idegesítő próbálkozások hadába torkollik, amitől a víz kiver, nemhogy mosolyra álljon a szám.
Na de mai filmünk hála Istennek abban különbözik a fent említett társaitól, hogy ezen tényleg lehet nevetni. Adam Sandler újra elemében van, olyan könnyedséggel és természetességgel játssza az izraeli-szuperügynök-mesterfodrászt, hogy ember legyen a talpán akinek egyszer sem jut eszében közben, hogy „hmm, egész jól állna a kezemben fodrászolló”. A történet egyébként elég vérszegény, Zohan a zsidó szuperheró, megelégeli az öldöklést, és Amerikába szökik, hogy megvalósítsa legnagyobb álmát, miszerint fodrász legyen. Azonban ez nem olyan egyszerű, hiszen közben párszor felsül, barátokat szerez, feltűnik egy az elvesztett hangutánzó kecskéjéért bosszút kiáltó palesztin pásztor- akit egyébként maga Rob Schneider alakít, nem is akárhogy, imádtam- majd a végén még a szuperfőellenség a terroristák királya, maga Fantom is színre lép.
Alpári poénokból ezúttal sincs hiány, sőt néha ójbá tűnhet, hogy át is esik azon a bizonyos lovon, de ilyenkor mindig jön a felmentő sereg, egy odavetett fél mondat képében, és betalál a poén. Ha már a poénoknál tartunk az egyik legnagyobb poénforrás, maga a zsidózás. Ezt eddig valahogy nem tudtam értékelni, még a South Park-ban sem értettem mindig miért is olyan vicces, ha valakire azt kiabálják, hogy „zsidóóóó”, ám most ez szerencsére másképp alakult. Az egyik legjobb és talán a film mondanivalójának szempontjából csúcspont, amikor a zsidók és a palesztinok, az utcán állva ugratják és osztják egymást.
- „Tudjátok mi a legnagyobb bajunk veletek?
- Na mi?
- Hogy mindig összekevernek veletek…”
Ezt pedig tényleg jókedvűen tálalva, a háborút és az évezredes gyűlöletet kiröhögve, nagyon tetszetős. Maga a mondanivaló egyébként kicsit szájbarágós, amit inkább tudok be az amcsi filmgyártás gyengeségének, mint magának a filmnek. Ez a szájbarágás egyébként a „Bátrak Hazája” című filmnél verte ki a biztosítékot, ahol is iraki veteránok hazatérését mutatják be, illetve, hogy mennyire nagyon nem találják a helyüket az új/megszokott környezetben. Ez rendben is volna, hiszen látszik, érezzük, és tudjuk, de a biztonság kedvéért, minden szereplővel el is mondatja a film, hogy „nem találom a helyem”, wáááá! Ez egyébként ennél a filmnél annyira nem gáz, inkább újabb magaslabda, amit nagyszerűen ütött le a rendező, Dennis Dugan.
Az általában sokat szidott magyar szinkronnal sem volt semmi bajom, sőt, isteni akcentust varázsoltak Zohannak, élvezet volt hallgatni minden mondatát, főleg mikor echte zsidóként német szavakat használ:)!
Összességében jó kis film ez, végre egy kellemes másfél óra, amin még nevetni is lehet, meg vicces, is, sőt, még egy kis mondanivaló is szorult bele, szóval azt mondom, irány a mozi, és senki, de senki ne szórakozzon Zohannal!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése