Melóhely

Igaz még csak tegnap indult újra a Jus Mormorandi blog, de már most számos visszajelzés érkezett, hogy bizony megérte újra klaviatúrát ragadni. Köszi srácok, remélem megszolgálom a bizalmat. Na de nem ömlengeni jöttem, mert hát épp a melóhelyen vagyok…
Egész jó kis hely ez. A kollegák nagyon rendesek, befogadtak, sokat ökörködünk, és dumálunk, teljesen olyan mint egy nagy család. Megvan az anyukánk (Judit, a gyártásvezető), aki minden nyűgünket és bajunkat ismer, és segít amiben tud. Apu a nagyfőnök (Balázs), akiben az a jó, hogy ritkán van itt, de akkor nagyon, szóval azt mindenki észreveszi, vagy így vagy úgy. Aztn vagyunk mi gyerekek, akik néha veszekednek, néha megsértődnek egymásra, néha kiabálnak, de általában marha jól kijönnek egymással. Aztán van egy saját asztalom, rajta egy telefon (saját kóddal), számítógép, na meg az a sok szar amit idepakolok. Igen kupi van, de hát „a rendrakás a kisemberek mániája, a zseni átlát a káoszon” ugye. És az a legjobb, hogy ez így van rendjén, senki nem szól rám, hogy pakoljak el, senki nem izélget a hülye idézeteim miatt a falamon, mert hát elfogadták, hogy így tudok alkotni, ami azért jól esik. Egyébként nem vészes a meló. Minden nap egykor van egy értekezletünk, ahol megbeszéljük az előző napi híradót, kielemezzük a hibákat, megbeszéljük, hogy mi volt jó, meg mi nem. Na ilyenkor szoktak nagy sértődések lenni, de hát ez vele jár. Aztán szépen megbeszéljük a másnapi híradót, kiosztjuk a témákat, megbeszéljük, hogy mit is hogy kellene megcsinálni. Majd egy kis szervezés, forgatás, interjúk, aztán írás, telefonálás, vágás és kész. Persze van, hogy beüt a ménkű, és pörög kiabál, rohan meg bunkó mindenki, de nem azért mert tényleg parasztok lennénk, csak hát mikor három felé szalad az ember, meg két telefonon beszél egyszerre akkor vannak cifra dolgok. De hát ezért szép ez a munka, sosem tudod mit csinálsz két perc múlva, lehet közbejön valami, és menni kell, de van hogy egész nap csak a töködet vakarod, és szétunod magad, letöltöd az internetet, és megnézed a youtube- ot. Most épp az utóbbi van, mert csak 11-től van forgatásom, szóval addig van időm, meg kedvem is írni. Bár nem kiabálom el, mert a felelős szerkesztő, aki a napi hajcsár, itt köröz körülöttem, egy papírral a kezében, tisztára olyan fejet vág mint az a keselyű, aki azt várja, hogy mikor leheli ki a lelkét a kisborjú, hogy aztán lecsaphasson. Azt hiszem kapok még egy kis plusz melót hamarosan…