Reggeli Kávé

Na most az van, hogy megpróbáltam leszokni a kávéról, de nem ment. Pedig tényleg. Nagyon is. Na most nem arról beszélek, hogy egyáltalán nem, csak nem az a napi 5-6 amit eleddig naponta magamba öntöttem. Súlyos koffeinizmusom már kezdett beteges méreteket ölteni, ezért is döntöttem úgy hogy, kész vége, leteszem a kávét. Bár most rá kellett döbbennem, hogy nem is olyan egyszerű ez. Gondoltam tökös gyerek leszek, és csak egyik napról a másikra végzek szenvedélyem tárgyával. Az eredmény: tegnap olyan voltam mint a kemotoxos légy. Lehet szóltak hozzám, lehet csináltam is valamit, de hogy „nem volt otthon” senki az is biztos. Eltelt a nap, bár hogy mivel?? A lényeg, hogy megfogadtam napi két kávé és kész is van. Az bőven elég lesz, az még pont annyi, hogy ne érezzem a koffeinmérgezés kedves szívszorongató érzését, és nem kezdek kb. kétszer olyan gyorsan beszélni mint ahogy azt ember megérthetné. A reggeli kávé rituáléját viszont semmiképp sem fogom elhagyni. Hogy miért? Mert amíg az első koffeingazdag korty el nem hagyja a csészét, képtelen vagyok emberi megnyilvánulásokra. Kicsit olyan, mint mikor a számítógép boot-ol. Mire feláll a rendszer, betölt a vírusirtó, elindul a torrent, msn, és hasonlók, addig hiába is próbálnánk bármit is kezdeni, az eredmény siralmas lesz. Szóval az elhatározás megvan, már csak a kísértésnek kellene ellenállni…