Nem is vagyok öreg...

Hát már hogy az orbáncos mosómedvecsapatba ne lennék irigy mikor azt látom, hogy a középsulisok mindenféle vicces vagy épp ordítóan giccses jelmezben fel alá mászkálnak az utcán, bolondballagás néven. Én meg épp munkába igyekszek, és azon jár az agyam, hogy épp mikor melyik anyagomat hogyan forgassam… Na jó, kicsit elkapott a „devénvagyokmár” érzés, ami elég nagy baromság, hiszen alig múltam 23, de hát mit tegyen az ember… Jó lenne kicsit visszaülni a padba na. Ökörködni az osztálytársakkal, témazárókra tanulni, és azon izgulni, hogy akkor most a padtársamnak is ugyanaz az eredmény jött e ki a matekdolgozatnál mint nekem. Mondjuk általában erre a válasz, erős „nem” volt, lévén mindketten hihetetlen matematikai érzékkel voltunk megáldva, így a „totálisanbaromság” válaszok szinte végtelen tengerén meglehetősen ritkán fordult elő, hogy kis csónakunk egy irányba haladjon. Na de mindegy is, hiszen a lényeg az, hogy azért hiányzik kicsit az az élet. Mondjuk nem panaszkodok, sőőőt! De akkor is, kicsit, néha, talán, de akkor nagyon. Igazából arra is ma eszméltem rá, hogy ez lesz az első nyár amit teljes egészében végigdolgozok, vagyis a nyári szünet, mint sokszor az életet is megváltani képes intézmény az idei évtől kezdve, az elkövetkezendő 61 esztendőre megszűnik létezni. Vagyis az eddig megszokott, nyárra időzített édes és ami azt illeti teljesen kiérdemelt, sziklaszilárd alapokon nyugvó semmittevés elmarad. Következik a őőőő, szóval aaa, hát igazából az amit az elmúlt egy évben csináltam, szóval semmi változás… Na lehet ez az igazi bajom. De csak ma, mert ha jobban belegondolok azért annak is megvan a maga előnye, hogy idősebb vagyok. Először is van melóm, meg viszonylag pénzem is, már amikor persze, van pár dolog amire büszke vagyok, meg amolyan életvitelféle is ami azért nem olyan rossz. Haverom rávilágított arra a tényre is, hogy ha piát veszek és elkérik a személyimet, nem fog el a szorongás, hanem még jól is esik. Szóval nincs itt kérem nemzethalál, csak elfogott kicsit a nosztalgia…
na jó befejeztem már, inkább új hagyománynak magjait szórnám el, hiszen ezentúl igyekszem majd minden nap belinkelni ide, a „Nap Kérdése” című műsoromat, amiről a következő bejegyzés készül majd, egyelőre csak nézzétek, és amit jól esik…

KV

Azt hiszem most már hivatalosan is én főzőm a világ legrosszabb kávéját. Ez tény, nem kell szépíteni a dolgot és ami azt illeti nem is lehet, pocsék és kész. Pedig elvileg minden adott egy jó csésze feketéhez. Viszonylag jó minőségű kávé, meleg tűzhely, és kotyogós kávéfőző, mert hát igazán finomat csak azzal lehet csurgatni. Igazából nem is azzal van baj, hogy olyan kényes lennék, hiszen amióta először kávé érte a számat, iszom miden féle és fajta minőségben, mennyiségben, környezetben és okból, a lényeg hogy legyen ráadásul sok. Jó tudom, első olvasatra soknak tűnhet az átlagosan bögreszámra vedelt ital, de hát mit tegyen az ember ha hozzászokott a rádiós évek alatt, itt a tévénél pedig hát már csak a környezet és a hangulat miatt is ildomos ledönteni pár pohárkával. Mert hát elég gyakran hangzik el valamelyikünk szájából, hogy: „mit csináljunk?- Igyunk kávét!” Szóval ha akarnék se tudnék letenni ezen szenvedélyemről, na nem mintha akarnék. Ja igen ott tartottam, hogy rossz a kávém. Mondjuk ez igencsak viszonyítás kérdése, mert a világ egyik legpocsékabb kávéját a kecskeméti buszpályaudvaron lehet kapni, kemény 120 forintért, ami ha azt vesszük elég borsos ár a jó kis dunaújvárosi kávézóhoz képest ahol vagy 80 forinttért olyan kávéhoz jutott az ember, hogy a könny is kicsordult a szeméből. Na de az én kávém vacak. És pont. Azt hiszem iszom is egyet, a sajátból. Mert hát keserű, rossz, és szinte ihatatlan, de az enyém…

Kertesház rulez....

Két munkával lehet kikergetni a világból, az egyik a borsófejtés, a másik pedig a fűnyírás. Nem is tudom melyiket utálom jobban, bár azt hiszem a hüvelyes zöld növények iránti utálatom erősebb mint a motorikus kaszás gyilkosok iránt, ami ha azt nézzük mennyire kiborít ha füvet kell nyírni, nem kis dolog. Mondjuk szüleim rájöhettek volna már, hogy nem való nekem ezen két elfoglaltság hiszen, az amúgy rendes kedves, jólszituált kisfiuk, aki csak a legritkább esetben képzeli, hogy egy találomra kiválasztott idiótát péklapáttal jól arcon vág, majd miután feleszmélt titkos denevérbarlangjában, amit még anno magától Batman-től kobzott el egy nem kevésbé erőszakos módon, szóval ott ébredve egy tálba vérezteti, hogy felajánlja az így nyert nedűt, Zoltán a kiberetruszk félzombi isten oltárán. ( Zárójelben jegyezném meg, hogy az előző mondat minden joggal pályázhatna a „ leghosszabb, és legösszetettebb mondat” megtisztelő, ám korántsem dicső címére.) Naszóval ott tartottam, hogy füvet kellett nyírnom, ami ha azt vesszük, nem túl nagy kihívás, hiszen „robit” a család elektromos fűnyíróját beröffentve csak úgy repül az idő, ám a zord és kegyetlen valóság, mint annyiszor az életben most is közbeszólt. Történt ugyanis, hogy „robi” nem mai darab. Jó, ez nem ma történt, mert hát az évek és nem kevés gyep elfogyasztása után jutottunk odáig, hogy „robi” bizony rohad. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak olyan elemek a mi róbertünk testén ami a kelleténél többször és nagyobb vehemenciával esik, gurul, szakad, ami igencsak megnehezíti a precíz munkavégzést. A fűnyírással először is az a legnagyobb baj, hogy marha unalmas. Hangos kiabálással és heves kézmozdulatokkal jelezze, aki csak egyszer is hallotta ezt a mondatot: „ úgy nyírnék egy kis füvet, ez az életem, bárcsak a marha nagy pampákon élnék, ahol aztán napestig nyírhatnám a füvet”. Na ugye, hogy nem! Hát nem is csoda! Legalább ha olyan menő kis fűnyírós traktorunk lenne, amivel tényleg élvezet a munka, na meg a „B” kategóriás jogsim teljekörű felhatalmazással látott el egy ilyen gépszörny irányítására. Szinte látom magam előtt amint műbőr dzsekimben, dauerolt hajjal, nagy fekete napszemüvegben és persze kis kék fecskében feszítek egy ilyen csajmágnesen, hogy a faluban random módon feltűnő „bögyös maris” és „büdösszájú teréz” egy szempillantás alatt belém szeressen. Csak úgy suhannánk a vörös villámmal át Pálomonostora vadregényes tájain….
Na de már megint elkalandoztam, illene végre az általam olyannyira útált és megvetett fűnyírást ostromolni, mindenféle megválogatott szitokkal, melyek a magyar nyelvben oly helyesen megtalálhatók. Szóval ott tartottam, hogy unalmas… Ezen a tényen még az sem változtat, hogy a házi instant vérebünk, dömper végig velem van, és elkísér a kínok útján. Mondjuk az ő motivációi legalább világosak. Az van ugyanis, hogy szegénynek komoly személyiségzavara van, és azt képzeli magáról, hogy rettenthetetlen fűnyírószerelő, aki ha esik, ha fúj, viharban és napsütésben rámozdul robira és nem ereszti. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kutyám betegesen meg akarja ölni robit. Vicsorog, ugat (dömperről tudni kell, hogy szökő évente ugat egyet, azt is olyan bénán, hogy annyira elszégyelli magát, hogy egy újabb évre hallgatásba burkolózik) ugrál, és mindazt megteszi ami egy palotapincsi és egy meghatározhatatlan fajtájú, eredetű izé kombinációjából létrejövő, amúgy aranyos kutya eszköztárában megtalálható. Szóval egész végig megy a pankráció, kutya- gép megindító, apokaliptikus csatája ez, ahol bár mindenki tudja mire érdemes a Tippmixen tenni, mégis reménykedünk…
Én meg közben csak azon imádkozok, nehogy bedaráljam szegény kis hülyét…
Szóval nem egy nagy buli a kertes ház. Ja, igen! Van valakinek ötlete, hogyan lehet finoman beadagolni, egy kissé virágmegszállot édesanyának a következő incidenst: „robival tettünk egy kis kirándulást a virágoskertben, véletlenül persze (gaznak néztük), és hát az van, hogy a kedvenceiden átmentem fűnyíróval több mint 4-szer”…
Na ötlet, valaki???

Jus Mormorandi- Újratöltve

Mivel biztosan tudom, hogy van egy hűséges és lelkes olvasója a régóta halott Jus Mormorandi blognak, így úgy döntöttem, hogy újra belevágok, és folytatódik a bejegyzések áradata. Na jó, azért csodára nem kell számítani, a helyesírásom is csapnivaló lesz de hát én már csak ilyen vagyok…
A későbbiekben újra felveszem majd a blog már megismert fonalát, ez csak amolyan bemelegítő bejegyzés. És hogy miről fogok írni? Persze a gagyi és rossz filmek nem maradhatnak el, bár ezekre sajnos egyre kevesebb időm jut, lévén dolgozom, vagy mikor épp nem a kecskeméti médiaéletet erősítem, egy csudaszép lánnyal vagyok, szóval van dolgom bőven. Azért a későbbiekben tervezem, hogy néha egy amolyan „helyzetjelentés” féléket is írok majd a melóhelyről, mikor épp van pár perc vagy annál is több időm.
Szóval újraindul a blog, jöjjenek a vacak filmek, a napi rinyálások, és közre tartozó bejegyzések…