Két munkával lehet kikergetni a világból, az egyik a borsófejtés, a másik pedig a fűnyírás. Nem is tudom melyiket utálom jobban, bár azt hiszem a hüvelyes zöld növények iránti utálatom erősebb mint a motorikus kaszás gyilkosok iránt, ami ha azt nézzük mennyire kiborít ha füvet kell nyírni, nem kis dolog. Mondjuk szüleim rájöhettek volna már, hogy nem való nekem ezen két elfoglaltság hiszen, az amúgy rendes kedves, jólszituált kisfiuk, aki csak a legritkább esetben képzeli, hogy egy találomra kiválasztott idiótát péklapáttal jól arcon vág, majd miután feleszmélt titkos denevérbarlangjában, amit még anno magától Batman-től kobzott el egy nem kevésbé erőszakos módon, szóval ott ébredve egy tálba vérezteti, hogy felajánlja az így nyert nedűt, Zoltán a kiberetruszk félzombi isten oltárán. ( Zárójelben jegyezném meg, hogy az előző mondat minden joggal pályázhatna a „ leghosszabb, és legösszetettebb mondat” megtisztelő, ám korántsem dicső címére.) Naszóval ott tartottam, hogy füvet kellett nyírnom, ami ha azt vesszük, nem túl nagy kihívás, hiszen „robit” a család elektromos fűnyíróját beröffentve csak úgy repül az idő, ám a zord és kegyetlen valóság, mint annyiszor az életben most is közbeszólt. Történt ugyanis, hogy „robi” nem mai darab. Jó, ez nem ma történt, mert hát az évek és nem kevés gyep elfogyasztása után jutottunk odáig, hogy „robi” bizony rohad. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak olyan elemek a mi róbertünk testén ami a kelleténél többször és nagyobb vehemenciával esik, gurul, szakad, ami igencsak megnehezíti a precíz munkavégzést. A fűnyírással először is az a legnagyobb baj, hogy marha unalmas. Hangos kiabálással és heves kézmozdulatokkal jelezze, aki csak egyszer is hallotta ezt a mondatot: „ úgy nyírnék egy kis füvet, ez az életem, bárcsak a marha nagy pampákon élnék, ahol aztán napestig nyírhatnám a füvet”. Na ugye, hogy nem! Hát nem is csoda! Legalább ha olyan menő kis fűnyírós traktorunk lenne, amivel tényleg élvezet a munka, na meg a „B” kategóriás jogsim teljekörű felhatalmazással látott el egy ilyen gépszörny irányítására. Szinte látom magam előtt amint műbőr dzsekimben, dauerolt hajjal, nagy fekete napszemüvegben és persze kis kék fecskében feszítek egy ilyen csajmágnesen, hogy a faluban random módon feltűnő „bögyös maris” és „büdösszájú teréz” egy szempillantás alatt belém szeressen. Csak úgy suhannánk a vörös villámmal át Pálomonostora vadregényes tájain….
Na de már megint elkalandoztam, illene végre az általam olyannyira útált és megvetett fűnyírást ostromolni, mindenféle megválogatott szitokkal, melyek a magyar nyelvben oly helyesen megtalálhatók. Szóval ott tartottam, hogy unalmas… Ezen a tényen még az sem változtat, hogy a házi instant vérebünk, dömper végig velem van, és elkísér a kínok útján. Mondjuk az ő motivációi legalább világosak. Az van ugyanis, hogy szegénynek komoly személyiségzavara van, és azt képzeli magáról, hogy rettenthetetlen fűnyírószerelő, aki ha esik, ha fúj, viharban és napsütésben rámozdul robira és nem ereszti. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kutyám betegesen meg akarja ölni robit. Vicsorog, ugat (dömperről tudni kell, hogy szökő évente ugat egyet, azt is olyan bénán, hogy annyira elszégyelli magát, hogy egy újabb évre hallgatásba burkolózik) ugrál, és mindazt megteszi ami egy palotapincsi és egy meghatározhatatlan fajtájú, eredetű izé kombinációjából létrejövő, amúgy aranyos kutya eszköztárában megtalálható. Szóval egész végig megy a pankráció, kutya- gép megindító, apokaliptikus csatája ez, ahol bár mindenki tudja mire érdemes a Tippmixen tenni, mégis reménykedünk…
Én meg közben csak azon imádkozok, nehogy bedaráljam szegény kis hülyét…
Szóval nem egy nagy buli a kertes ház. Ja, igen! Van valakinek ötlete, hogyan lehet finoman beadagolni, egy kissé virágmegszállot édesanyának a következő incidenst: „robival tettünk egy kis kirándulást a virágoskertben, véletlenül persze (gaznak néztük), és hát az van, hogy a kedvenceiden átmentem fűnyíróval több mint 4-szer”…
Na ötlet, valaki???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése