....

Útálom az idiótákat…

Főleg azokat, akikkel életemben egyszer ittunk egy sört még régen, mert muszáj volt, vagy mert egy társaságban voltunk. Ezek azt hiszik, hogy ez egy életen át tartó szoros baráti kapcsolat, ami feljogosítja, hogy a buszon (mikor épp úgy csinálok mint aki alszik) odaül mellém, és csapkodni kezdi az arcomat, mert az milyen jó fej dolog már. Hát basszus, hagyjon már békén az ilyen! Nem vagyok én senkije az ilyennek, főleg nem olyan aki kíváncsi a tyúkszaros kis életére, annak minden mozzanatára, arra, hogy milyen jól megvannak az „ilivel”, na meg, hogy milyen jót dugtak az este, mondjuk erre főleg azért nem mert, én meg nem, de ez ugye a lényegen nem változtat. Könyörgöm, az ilyen haljon már meg de nagyon gyorsan, vagy legalább fürödhetne naponta, ja mert ha nem mondtam, eme rituálé nem tartozik bele a napi rutinba. Szeretek én beszélgetni csak nem mindenkivel, és nem mindenhol.

Szóval útálom az idiótákat….