Nyílt Levél Szalay Ádám részére

Tisztelt Kollega

Remélem nem haragszik meg a „kollega” megszólításért, de szegről, végről azok volnánk, mivel nagyjából egy a munkánk, ám a távolság és a rutin közénk áll. Tudom én ezt jól, ám még is megkockáztatom, nehogy még támadásnak vegye levelem, ami ebben a formában inkább csak egy tanács, és segítő szándékkal írt útmutató féle.

Mindig is nagy élvezettem figyeltem munkáját a Naplón belül, érdekes témákat és alapos utánajárással, igazán jó riportokat készített, többre tartom, mint mondjuk a Trutkót, vagy a Frei Tamás kollegát (hmmm, egész jó ezt leírni), ám nem „nyalni akarok”, így be is fejeztem, csak gondoltam jobb ezt még az elején tisztázni.

Tegnap volt szerencsém a „dinnye ügy”-ről készített riportjához. Az oka mi miatt „tollat” ragadtam a riportjának hangvétele. Végig sütött belőle a gúny, és a szarkazmus. Úgy állította be a dolgot, mintha pár ember aki csak kiabálva tud beszélni, zabos kicsit mert nem akarnak eleget fizetni nekik, azért a hülye dinnyéért, pedig hát, nem olyan nagy kunszt az a dinnye, minek kell azért annyit hangoskodni, bemegy megveszi és kész. Érezhető volt, hogy nincs igazán tisztában a fogalmakkal, illetve magával a témával. Én pl. biztos nem tudnék jó riportot készíteni a pesti dugóról, mert még egyszer sem sikerült beragadni egybe se, így valószínűleg én is kiröhögném azokat akik az autoban ücsörögve majd felrobbannak a dühtől, mert mondjuk most késnek a munkából, és lehet kirúgják őket. Ön is ezt tette, úgy beszélt riportjában, mintha egy bohózatot mesélne.

De tudja mit? Elmesélek önnek egy történetet, csak hogy megértse miért is olyan nagy ügy a dinnye ügy. Családom évek óta paprikát termeszt. Ami tudom nem dinnye, de talán lesz párhuzam a kettő közt. A paprikatermesztés meglehetősen fáradságos munka, napokat kint a tűző napon, sokszor négykézláb kúszva és kézzel gyomlálni, naponta napszúrást kapni, nem nagy élvezet. Gondozni, permetezni, napszámosokat fogadni, nem olcsó mulatság. Azon izgulni pedig, hogy a szedés előtti napokban ugyan na lopják már el az egész termést, igencsak jó móka, volt példa rá a falunkban nem kevés. A szedésen túlesve ami általában egy napos meglehetősen kemény munka- főleg a derekat készíti ki, na nem mintha az addigi munka nem- , jön az a rész ami önt igazán érdekelné. A felvásárló, látva milyen sok és szép a paprika, kijeleni, hogy ez bizony csak másodosztályú így csak a felét fizeti. Hiába mondják, hogy de nem is, nincs mese, vagy eladjuk vagy a nyakunkon rohad, főleg mivel szerződés van vele, másnak meg nem is adhatjuk nagyon mert ugye az szerződésszegés. Ezek után kapunk annyi pénzt, amiből épp meg lehet venni a következő évi magot, és reménykedünk, hogy hátha akkor a másik lábával kel az úriember. Joggal merül fel önben a kérdés, hogy akkor miért csináljuk? Nos, ennek elég sok oka van, ám az egyik, hogy mindenki abbahagyná, akkor ugrana a jó magyar paprikás krumpli, meg pörkölt. Vagyis lenne, csak hát a szarabbaik, meg drágább külföldi. Ebbe ne is menjünk bele olyan nagyon, a lényeget remélem, már érti.

Túl sok ember túl kemény munkája van abban a dinnyében, hogy ön egyszerűen kiröhögje őket, még akkor is, ha ön, mint valószínűleg az agráriumtól meglehetősen távol álló, ember így látja.

Bár tudom, hogy levelemnek vajmi kevés esélye van, hogy eljusson önhöz, mégis, ha célba talál, akkor remélem, talán épp a „paprika-ügy” kapcsán, már nem arról fog szólni a riport, hogy „pár hangos ember elégedetlen.”…

Tisztelettel:

Lantos Csaba

Szegről-végről kollega