„Equilibrum szerintem elég gyenge film, meg Bateman főszereplésével is. Csak 1984-et meg Szép Új Világot ötvözték gyengusz mixeléssel.”
„Gyenge imitáció, habár én nem a Mátrixhoz hasonlítanám (annak nyomába se ér) hanem az 1984-hez. George Orwell... Olvasta valaki? Az egyetlen pozitívum Christian Bale!”
Na még egy ok, amiért nem olvasok filmes blogokat. Mert hát aki ilyen hülyeségeket ír, az ne magyarázzon nekem a filmekről. A tegnap a TV2 megemberelte magát és meglepően normális filmeket volt képes összekaparni, melyek közt helyez kapott Christian Bale főszereplésével az Equilibrum című mára kult filmmé lett alkotás. A 3. világháború után az emberiség rádöbben, hogy még egy háborúba belepusztulna, ezért létrehozzák a proziumot. Az emberi faj megmentőjeként kikiáltott „Atya” kötelezővé teszi az anyag szedését, melynek célja, hogy elnyomja az érzéseket. Nincsen harag, düh, irigység, és vágy. Nincsenek bűncselekmények, gyilkosságok, és erőszak. Ugyanakkor nincs szerelem, szépség, zene, és művészet. Nagy ár ez a fennmaradásért… Megéri? A háború után létrejött Grammaton papság egyik legjobbja John Preston (Christian Bale) serényen írtja és üldözi az „érzelembűnözőknek” nevezett embereket, kiknek össz bűnük, hogy nem hajlandóak lemondani az érzelmeikről, hogy aztán zombiként végezve, szolgálják az Atya őrült látomását. A papok a legkeményebb és legkegyetlenebb katonák. Fegyverük a pisztoly katana, mely lényegében pisztoly, néhány extrával, ám nem ez a különleges benne. Ugyanis Kurt Wimmer rendező teljes harcművészeti ágat dogozott ki a film kedvéért, melynek mesterei két pisztollyal egy helyben állva akár 15 géppuskást is leszed. Ami a legjobb az egészbe, hogy egyáltalán nem tűnik hülyeségnek az egész, szépen megmagyaráznak mindent és sehol sem lóg ki a lóláb! A film világa erősen emlékeztet Orwel 1984 című regényére, ám badarság lenne minduntalan összehasonlítani vele. Az alapötlet nagyjából megegyezik, ám a kivitelezés, és a mondanivaló más. A film nagyszerűen mutatja be John Preston pap, öntudatra ébredését, a véletlenül elhagyott prozium adag ráébreszti, hogy milyen érezni, szeretni, gyűlölni. A film igazán nagy ereje a fokozatosságban rejlik. Szépen sorban ismerkedik meg az emberi lét szépségeivel, kezdetben csak a zene, és egy aranyos kutya van rá nagy hatással, majd egy lidérces este után újra látja azt amit azelőtt mindig, de valami mégis más. Minden és mindenki megváltozik, vagy csak az érzelmek szűrőjén keresztül más a világ? Majd idővel a kegyetlen pap megismerkedik a szerelem a könyörület, és a rettegés érzésével, megtanul szeretni, és örvényként ragadja el a felesége elévesztése miatt érzett bűntudat. A film egyértelmű csúcspontja mikor látja újdonsült szerelmét, kinek csak a kezét érintette meg egyszer, élve elégni a karhatalom által. Ekkor még tartja magát, és nem fedi fel érzelmeit, rezzenéstelen arccal megy ki az utcára, ám ekkor látva a többi ember fásult kifejezéstelen arcát, az egész életében érzelemmentes papból egyszerre tőr ki az évtizedek óta elfojtott fájdalom és keserűség. Földre rogy, és sírva fakad. Innentől nem árulnék el többet a sztoriról, mert ezt a filmet látni kell. A vége sok embernek nem tetszik, de én azt mondom, így jó ahogy van. A fináléban látható pisztolypárbaj, pedig a legkreatívabb dolog a lézerkard óta!
A bemutatáskor hatalmasat hasalt a film, ami nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a fent olvasható „kritikus” barmok minduntalan a Matrix-hoz hasonlították, mert hogy mindkettőben lőnek, meg fekete kabátban vannak. Azóta szerencsére megtalálta a közönségét és igazi kult film lett belőle, mely minden gyűjtő féltve őrzött kincséve vált.
„ … de elszegényedtem. Csak az álmaim maradtak. Álmaim a lábad elé terítem. De kérlek légy óvatos. Az álmaimon lépkedsz. ”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése