Jupíííí

Ja, majd elfelejtettem! Jövő héten kedden ide megyek, eligazításra, hogy aztán egy teljes órán át élőben vezethessek műsort a pesti radiocafé-ban:D
Drukkoljatok, hogy nyerjek:D

In memoriam Csicsi

Komolyan mondom az eszem megáll néha. Az arcomról lesül a bőr, és már előre szégyenlem magam a leendő médiaszakember kollegák nevében is, akik ezt a förmedvényt egyáltalán felfutatták, képernyőre engedték, és megélnek belőle. Itt van ez a szerencsétlen kislány, Csicsit, aki épp csak hogy kilátszik a haja alól, épp ovis, és a legnagyobb problémája annak kellene lennie, hogy a Peti meghúzta a haját, és most utálja, pedig hát Petinek tetszik, szóval ehelyett mit csinál?? Énekel, basszus! Vagyis nem is ő csinálja, hanem csináltatják, az idióta szülei, akiknek büdös dolgozni, és úgy gondolják inkább a kislányukat adják el egy kis apróért, amíg fiatal meg aranyos, hátha telik belőle egy kisebb nyaralásra apáéknak. Ennyi erővel kirakhatnák az út szélére, majdnem ugyanaz, bár igaz, az törvénytelen, ez meg nem. Na meg nem is fizet olyan jól…

De nem csak ők, hanem azok a hiénalelkű producerek meg istencsászármédiamogulok akik az anyjukat is eladnák, csak hogy feljebb nyalják magukat a ranglétrán, hogy aztán szaros nyelvvel édeleghessenek a céges partin. Persze hibás a néző is, akinek nem fordul fel a gyomra mikor meglátja ezt az egészet, és nem hajítja a sajtos szendvicset a tv-hez mikor Gombos Edina még mosolyog is, hogy „milyen cuki már”.

A gyerekmunkát ha jól tudom büntetik, méghozzá keményen, nem vagyunk mi Thaiföld, ahol 10 éves kislányok dolgoznak a Nike gyárban csak hogy a sok köcsög amcsi „igazi amerikai cipőben” járhasson. Itt jegyezném meg hogy egyetlen egy pár Nike cipő készült Amerikában, az is Michael Moore tulajdonában. Aki ismeri, tudja miért olyan vicces az. Naszóval az amit ezzel a szegény Csicsivel csinálnak se jobb annál, mintha napi 8 órában egy gyárban gürizne, ugyanúgy kihasználják, majd eldobják ha csökken az érdeklődés. Csak azt nem értem, hogy ilyenkor a nagy jogvédő újságírók merre járnak? A Trutkó miért nem forgat egy újabb pokoli történetet? Vagy Frei Tamás miért nem térdel együtt érzően a kislány mellett? Vagy hol a Napló, a „minőségi újságírás bástyája”, hogy lerántsa a leplet a modernkor gyerekmunkájáról?

Csak Csicsit sajnálom. 2 év múlva mikor a kutya sem emlékszik már rá, értetlenül kilincsel majd egy suttyó kábeltévénél, és majd együtt házibulizhat Attilával…

Azért mindent már én se...

Furcsa állat az ember. Szennyezi a környezetét, rombolja saját bolygóját, kiszipolyozza az erőforrásokat, háborúzik, és minden olyan dolgot csinál ami eleve ellenkezik az evolúció összes tételével. A feni felsorolásból kimaradt, ám szerintem teljesen helyénvaló lenne, ha a „szar filmek készítése” is helyet kapott volna, hiszen a mai versenyzőnk, mely a „Kannibál szikla” névre hallgató slash horror minden bizonnyal öregbíti majd az emberiség hírnevét. Elképzelem amint millió billió év múlva mikor már kiirtottuk magunkat egy idegen faj látogat majd el hozzánk, és egy régészeti ásatás alkalmával találnak majd egy „Kannibál szikla” DVD-t, megnézik és el sem tudják képzelni majd, hogy milyen beteg állatok lehettek ezek az emberek. Mondjuk ha még pár Prince cd-t is előkaparnak atomsugárral robbantják fel a bolygót, az biztos. Szóval maga film nem szól másról mint másfél óra belezésről, és sikítozással egybekötött rohanással, ami a film alapsztoriját tekintve teljesen érthető ám a kivitelezés, hogy is mondjam hagy némi kivetnivalót maga után. Előre szeretném leszögezni, hogy ez a film tényleg létezik, nem én találtam ki, sőt nem is tudnék ilyet, még akkor sem ha muszáj lenne, sőt egyébként se, semmilyen formában.

Néhány fiatal elmegy a nagy büdös sivatagba táborozni, meg bulizni, meg leginkább Jégert inni. Ezeket megtámadja pár kannibál indián, vagy mi és legyakják őket az első 5 percben. Felmerül a jogos kérdés, hogy akkor mi a fenéről szól a film? Hát az úgy van hogy egy csajnak sikerül megmenekülnie és ő fut. Sokat. A napszakok változásaiból ítélve vagy 2 napig folyamatosan étlen szomjan, és még akkor sem jut el elég messze, mert hogy na pont abba a zsaruba fusson bele aki valamilyen oknál fogva a kannibálok oldalán áll. Csak hogy ő ezt még akkor nem tudja, és mikor a pasi felajánlja, hogy beviszi a városba a csaj megszökik. Oké, a film utolsó 10 percétől ennek volt értelem de ezt akkor még nem tudta, tehát csak azt látjuk, hogy a csaj a biztonságot jelentő autó/rendőr/pisztoly háromszögéből elszalad a sivatagba. Ezalatt a csaj pasiját épp kínozzák, meg esznek a kannibálok, lényegében az egész film egy nagy trancsír. Na kedvenc picsánk összefut egy kommandóssal aki épp bosszút akar állni a dögökön a családja miatt. A csaj erősködik, hogy picsázzák el őket, de a pasi nyugalomra inti őt, mert hát nagy a túlerő meg egyébként is. Ekkor ugrunk az időben és mindketten állig felfegyverkezve, egy pisztoly-egy macheta, állnak a bejáratnál. Húúú, a csaj tudhat valamit…

Naszóval, ekkor jön a nagy kérdés, „mi a terv” formájában. Válasz: „Kibelezzük a picsaszájúakat”. Köszönjük Emese, mehetünk gyakni. Ezen rész kimerül annyiban, hogy a pasi száját már az első lövés előtt elkenik, a csaj elmenekül, a pasija meg halott már. Szóval megint rohan meg ilyenek, találkozik a most már nyíltan gonosz rendőrrel, aki visszaviszi és nincs happy end.

Összegezve a zene idegesítő, a karakterek annyira ostobák, hogy némelyiket nem is sajnáltam, a történet lapos, (a film ¾-énél a kannibálok megtámadnak egy lakókocsit, ami csak úgy ott termett, kinyírnak két nőt és elmennek), értelmetlen jelenetek egymás hegyén hátán, ÁÁÁÁ, hagyjuk inkább….

Kissé zavaros a leírás? Persze, hiszen az egész film ilyen. Azért ez reggel 8-kor éhgyomorra erős volt kicsit…

Na még

Ezt még gyorsan megejtem, mert fontos. Voltam bőrgyógyásznál, ahol kiderült, hogy a mellkasomon lévő barna foltok nem attól vannak, mert szabadidőmben „hullákkal baszok” (kedves lakótársaim elmélete volt ez). Mondjuk vicces volt, mert a bőrgyógyászat előtt, barátnőmmel ücsörögve csak 3-an hitték azt, hogy „másért” vagyunk ott (így jár az aki a bőr és NEMIBETEG gondozó előtt üldögél). A főorvosnő megkérdezte, hogy milyen szakra járok, elmeséltem neki a rideg valóságot, erre meg kiröhögött. Hülye picsa. Na mindegy ezt csak kikívánkozott belőlem. Attól még, hogy sokak szerint „buktacukrozó” szakra járok, még nem kell kiröhögni az embert, szerintem ez is elég nehéz szakma, a maga módján, és az evvel járó életstílus és munkatempó sem egyszerű. Na de mindegy. Már nem is húzom fel magam rajta…

agrár élet

Tegnap este ugyan elmaradt a beígért bejegyzés, aminek oka leginkább nagyfokú fáradságom, és az elhatalmasodó „televanatököm” érzés volt, ám most újjúlt erővel, és lelkesedéssel, hajnali fél 12-kor pótlom eme hiányosságom. Nos tegnap megejtettük a nagy Lantos család paprikakapálását. A történet teljes élvezetéhez hozzá tartozik, hogy van egy durván 1 holdnyi birtokunk, amit én nemes egyszerűséggel „Rencs”-nek hívok, csak hogy menőzzek kicsit, hogy bizony nagybirtokos kutyabőrös nemes vagyok én. Szóval ezen birtokon paprikát termesztünk, ami egyrészt nagy szopás mert marha sok meló van vele, másrészt meg megse éri, de hát szüleimnek az elmúlt 15 év alatt nem sikerül olyan érvet felhozni ami eltántorítaná a minden évben való paprikavetéstől. Visszatérve a tegnaphoz, reggel fél 7-kor már teljes harci díszben, ami egy kiharcolt melegítőnadrágból, szakadt és már a felvétel pillanatában büdös pólóból, és egy lyukas cipőből állt, álltam az első sor végén, hogy megejtsem az első kapavágást. A kapára muszáj kitérni, hiszen a harcba induló katonának is a fegyvere jelenti az életét. A titok nyitja az élezés. Ennek köszönhetően az első órában ha nem vágjuk le a saját lábunkat, akkor megúsztuk. Kicsit olyan mint a lézerkard, ami mindent átvisz ,csak a másik lézerkardot nem. Na itt ugranék az időben egy olyan 12 órát, és már is végeztünk. Leégett a kezem, lábam, arcom, fülem, nyakam. Fáj minden porcikám, sőt még a tenyerem is sajog. Most őszintén kinek fájt már a tenyere??

Azt hiszem nem az én műfajom az agrár élet, inkább maradok az írásnál, abban max. az ujjaim fájdulnak meg, azt meg túlélem…

Egy kis szótár a paprikakapálás művészetéhez:

„kicsit gazos”- képzelj el egy nagy zöld rétet, amiben van egy sor kis zöld izé, na azt kell láthatóvá tenni

„van egy kis munka”- min. 2 nap robot étlen-szomjan

„nem vészes”- meg fogsz dögleni

„megéleztem a kapát”- mínusz két lábujj

„jön két napszámos segíteni”- aki az utolsó pillanatban mégsem jönnek, így egyedül szopsz

Ja és Gudicza kollega blogjában igényt tartott egy kis továbbképzésre kapálás ügyében, nos örömmel jelentem nálunk megejthető a dolog, abrak és jó hangulkat garantált, falusi túrizmus rulez..

vége....

Akármennyit is gondolkoztam rajta, mégsem tudok épkézláb bejegyzést rittyenteni arról, hogy bizony a mai nappal véget ért Dunaújvárosi létem. Fájó szívvel ugyan, de véget ért ez a négy év is, pedig hát voltak szép és kevésbé szép pillanatok. Rengeteg embert ismerhettem meg, és bár nem mondom, hogy mindenkivel tartom a kapcsolatot meg az ilyenkor szokásos dolgok, de van pár ember akivel később azért meginnék pár sört. Jó kis élet volt ez, de hát muszáj hogy véget érjen, nem szeretnék olyan balfasz lenni, mint páran a suliban, akik inkább megbuknak párszor, csak hogy még pár félévet magukra ránthassanak, mert hát suli meg minden. Inkább emlékekkel a szívemben könnyesnek nem mondható szemekkel elhagyom az iskolát, még két államvizsga és kész is van. Utána meg jön a NAGYBETŰS élet, amolyan kisbetűs kezdéssel…

Na ennek a bejegyzésnek se volt sok értelme, inkább amolyan dünnyögés, de hát idő kell mire felfogja az ember, hogy véget ért a 4 év. Na majd akkor írok egy szebbet, de most csak ennyi telik. Fáradt is vagyok, meg filmek is vannak, jó sok, szóval menek filmezni, holnap meg paprikakapálás, szóval holnap egy szép hosszú, az agrár lét árnyoldalát részletesen bemutató bejegyzésre lehet számítani amolyan „deútálokélniésmindenkitakiél” stílusban…

Fido

Mint ahogy azt már korábban megígértem eljött az ideje, hogy egy igen fura ám, szerény véleményem szerint egyáltalán nem szar, és nézhetetlen filmről ejtsek pár szót, mely a Fido címet viseli. Kissé meglepő módon, azt mondom, hogy bátran ajánlhatnám egy családi mozidélutánra is, ahol a papa-mama-gyerek hármasához csatlakozhat egy az utcáról éppen frissen és ropogósan beszerzett zombi is, csak hogy jobban ráhangolódjunk a filmre. Maga az alkotás egy igencsak „sablonos” felvezetővel kezdődik, ugyanis az 50-es évek Amerikáját idéző, hidegháborús propagandafilmre emlékeztető, fekete-fehér kis bejátszásból értesülhetünk arról, hogy a földet egy radioaktív felhő támadta meg, melynek hatására a halottak „életre” keltek, és a maradék ember húsára pályázva kirobbantják a Zombi Háborút. Melynek vége az lett, hogy az életben maradtak fallal körülvett falvakban, betanított, mesterségesen szolgasorba kényszeríttet zombikkal együtt éldegélnek. Az abszurd helyzet abszurd megoldásokat szül, zombi a portás, a postás, a tejes fiú, a prosti, a komornyik, szóval mindenki aki olyan munkát végez amihez az embereknek nincs kedvük. (most nem azért de önkéntelenül is azon honfitársaim jutnak eszembe, akik kimennek külföldre szart takarítani, mert az ottaniaknak nincs kedvük hozzá) Egyébként a film egy utópia ahol is a világ megrekedt a 60-as évek fejlettségi szintjén, gondolom ekkor robbant ki a zombi háború. 60-as évek frizurái, autói, erkölcsei, ruhái, miegymás. Igazi hidegháborús film ez, csak épp nem az oroszok jelentik a veszélyt, hanem a kint lévő zombik. Az egyik legabszurdabb jelenet, mikor a gyerekek tanóra keretében puskával stilizált szörnyekre lövöldöznek, és fennhangon bíztatják egy mást, hogy bizony fejbe kell lőni zombi, különben megesz. Igen hülyeségnek és borzasztónak tűnik, de ha belegondolunk, hogy akkoriban az amcsi gyerekeknek azt tanították, hogy ha gombafelhőt látnak bújjanak az asztal alá, mert az megvédi őket, akkor már más a helyzet. Szóval ebben a világban ahol nincsenek börtönök, mindenki betartja a szabályokat, fizeti az adót, a gyerekek jól tanulnak, sőt, egymást lefőzve igyekeznek a legjobbak lenni, igazából semmi probléma nem kellene hogy legyen, hiszen minden tiszta Happy! Mondjuk azt elfelejtették közölni, hogy bárki aki a legkisebb vétséget is elköveti, nos őt kicsukják a még nem domesztikált zombik közé a „vad zónába”. A story többi részéről nem szólnék, mert nem nagyon van, miről, lesz itt szerelem, barátság, árulás, dráma, vígjáték, és család. Szóval jó kis film ez, ajánlom is mindenkinek, aki hajlandó egy kicsit a sorok közt olvasva elmerülni e remekben.

Ja, és a jövő hét az utolsó a suliból, erről nemsoká egy rövidke kis bejegyzést ejtek, ám lassan megy a buszom…

Comming Soon….

Ahhoz képest, hogy mennyire nagyon eseménytelennek és unalmasnak ígérkezett az elmúlt hét, annyira meglepő, ám sajnos csak ritkán mulatságos élményekben volt részem. Szerdán a PKSZK Déri János emléknapot hirdetett, jöttek is az okos emberek messzi földről terjeszteni az igét, a média kegyetlen és kies világáról, hogy mi tudatlan sötét parasztok újfent meghallgathassuk azt amit lényegében 4 éve tanulunk/ tudunk. Mielőtt azonban belekezdenék a „mindigsapkábanakármilyenparasztdologis” Tvrtko meg Szalay Ádám előadásnak csak nagyfokú jóindulattal nevezhető, promó roadshow-jának elemzésébe ejtenék pár szót magáról a rendezvényről. Tulajdonképp marhára nem volt kedvem semmit csinálni egész nap, na de aztán a szakma iránti hatalmas elkötelezettségünk és unalmunk miatt csak ellátogattunk a „C” épületbe. Az épület mögötti kis réten egyébként igazi majális hangulat alakult ki, amiben hatalmas szerepe volt Pálinkás István tanár úrnak, aki nevéhez híven (nomen est omen) gondoskodott a jó hangulatról. Volt ott házi sör, meg isteni finom vaddisznó pörkölt gombával, (itt jegyezném meg, hogy anyukámnak már egy fél éve könyörgök egy jó adag gombapörköltért, és hát azóta sem ettem eme isteni étekből) finom puha kenyér, fűben ülés, és tunkolás. Egyébként a majális miatt szó érte a ház elejét, mert hát később megjegyezték, hogy ez egy emléknap volt, nem buli, na meg illett volna rendesen viselkedni. Mondjuk az csak a kisebbik baj, hogy a szervezőkön kívül senki nem volt díszmagyarba, sőt még az előadók is úgy néztek ki mintha most jöttek volna a „Mr world csöves” versenyről, még az istencsászármédiamogul Sváby András is. A másik, hogy szerintem pont Déri lett volna az első aki kiül a fűbe egy kis pörköltre, meg focizni, meg sörözgetni egy kicsit. Nem értem hogy miért jó az, ha kriptahangulat uralkodik egy emléknapon, nem hiszem, hogy az az ember aki botrányt csinált azzal, hogy pulcsiban vezetett műsort az M1-en, az ne lenne kapható egy kis focira a gyepen. És ha már itt tartunk ő lett volna az ELSŐ aki a már fentebb említett médiaszakmunkások előadásán magából kikelve osztja le azt a két bohócot, a prezentált előadást hallva. Az előadás címe a „közszolgálati VS kereskedelmi televíziózás” lett volna, mely témát 2 darab mondatban lerendeztek. Innentől kezdve gusztustalan önpromó következett. Istenítették a TV2-t, a Naplót, mely szerintük a minőségi televíziózás és újságírás fellegvára (ez baromság, hogy miért talán később leírom). Aztán arról beszéltek, hogy mennyire el kell adniuk magukat és a szakmát a kereskedelmi szemlélet miatt. Aki szerint ez ellentmondás az jól gondolja, ám ez szemlátomást nem zavarta őket. Volt ott aztán minden mi szem szájnak ingere, Tvrtko csak 6-szor mondta el, hogy megtalálta az utolsó hadifoglyot, mondjuk kutya se kérdezte, de elmondta. Tvrtko-t azért még a normálisabb tv-s újságírók közé sorolom, mondjuk az igazsághoz hozzá tartozik, hogy úgy nem nehéz riportot csinálni, hogy eleve olyan témákat választok, pl.: leprások, amik magukban is elvisznek bármit a hátukon. Ebben a műfajban szerintem Fiderikusz az ász, az „Én mozim” című műsorában megható kis történeteket dolgozott fel úgy hogy leesett az ember áll, na oda kellene egyszer felnőni nekem is. A két előadót hallgatva azon gondolkoztam, hogy ha sok mindent elérek a választott szakmámban és esetleg híres és neves médiaszakember leszek, akkor a legtöbb amit elérek, hogy ilyen felfuvalkodott, öntömjénező barom leszek aki csak a saját és a főnöke seggét nyalja. Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy csak azokra a kérdésekre voltak hajlandók rendesen válaszolni, amik nem sértették nagyranőtt egójukat. Összességében jó kis nap volt ez, még több ilyet én azt mondom.

Holnap talán írok egy annyira nem is szar filmről… Á! Meg is van az áldozat, címe: Fidó

Kedves Gyerekek! Mai meglepetésem hű olvasóim számára, „A Megnevezhetetlen” címre hallgató H. P. Lovercraft tollából származó horror film, többé-kevésbé részletes leírása. Azért „többé”, mert képtelen vagyok úgy leírást készíteni, hogy a fontosabb dolgokat ne mondjam el, és azért „kevésbé”, mert még így sem tudok minden részletet belegyömöszölni az előttem álló karakterszámba. Ennek oka leginkább az, hogy vannak dolgok amit egyszerűen látni kell. Hiába magyarázzák nekünk, hogy milyen szép a Himalája teteje, azért mégiscsak úgy az igazi, ha valaki személyesen látja. Mielőtt belekezdenék mai áldozatom érdemi tárgyalásába, ejtenék pár szót a szerzőről. H. P. Lovercraft könyveinek igazi ízét az adja, hogy az általa életre keltett lényeket nem igazán mutogatja, vagyis nem látjuk őket teljes egészében sosem, inkább csak sejteti hogy néznek ki, ám jelenlétükről mindvégig megbizonyosodhatunk, ami általában a hátrahagyott hullahegyekből mérhető le. Elvileg így van ez mostani filmünkkel, is, ám a leleményes filmforgalmazók a DVD borító tervezésekor nem bíztak semmit a véletlenre így magát a szörnyet, és annak teljes vigyorgó félelmetes valóját pakolták a címoldalra. Ne ezzel a film legnagyobb poénját lőtték csak le, de sebaj. Ez olyan mintha a „Birodalom visszavág”-ot azzal reklámozták volna, hogy „Darth Vader Luke apja!!!”

Miután túlléptünk a kezdeti megrázkódtatáson, remegő kezekkel tesszük be a DVD a lejátszóba és egy kellemesen elsötétített szobában a kedvenc fotelünkben hátradőlve élvezzük az előttünk álló másfél órát. Az alap történet lényegében annyi, hogy kb. 100 évvel ezelőtt egy mágus psi, megidézett egy démont, akit valamiért a padláson tartott. Hogy milyen célja lehetett ezzel nem tudom, mert egyrészt végig csak azt látjuk, hogy a dög ordít, meg veri az ajtót, amikor meg kiszabadul, úgy kikapja az öreg szívét, mint veterán villanyszerelő fázist, szóval akármi is volt a terve minden bizonnyal nem sikerült. Ezek után a tatát eltemetik egy fa alá. Ekkor ugrunk az időben és a szokásos horrorfilm klisékkel találkozhatunk. Okos srác, jóképű srác, sportoló srác, félénk srác, jó csaj aki leveszi a melltartóját, jó csaj akit nem lehet megdugni, szóval a már megszokott alapanyag. Na ezek kitalálják, hogy milyen jó buli már az erdőben lévő öreg házban aludni meg félelmetes is, szóval nosza gyerünk. Persze eme fennkölt terv mögött meghúzódó filozófia sem mindennapi, vagyis a nagy terv az, hogy mivel a csajok ha megijednek egyből akarják a szexet, így ha megijesztik őket a házban orgia lesz. Mondjuk már ekkor gyanakodtam, hogy ez bizony eszméletlen nagy baromság lesz, mert ha így lenne minden pasi baltás gyilkosnak öltözne, hogy megijessze a kiválasztottat, a nők meg 25 évesen szívrohamban meghalnának. Miután elhatározták magukat hogy bizony buli lesz, és bevették magukat a házba, páran hazamennek. Igen bizony haza, meggondolták magukat. Szerencsére a csaj aki leveszi a melltartóját nem, így láthatjuk amint megszabadul a fent nevezett ruhadarabtól. Már épp kezdene átmenni a film egy NDK pornóba, amikor meglátja hogy az egyik velük érkező srác feje édesen mellé gurul, levágva. Ettől nagyon megijed és a szexhez sem lesz nagyobb kedve, vagyis az elmélet bukott:(. Eközben akik hazamentek nem is hazamentek hanem az egyetemre, mert bizony érezték, hogy valami nagyon nem stimmel az egésszel és beveszik magukat a könyvtárba ahol is az okos srác valami nagy könyvből kiolvassa, hogy tényleg gáz van iszkiri vissza a házba. Az egyetemen egyébként valami időcsapda vagy mi lehet, mert többször láthatjuk amint nappal elindulnak kifelé és este érkeznek meg a kijárathoz. Megérkeznek a fent említett házhoz bemennek, ajtó bezárul, MUHHAHAAA! Az okos srác talál egy még nagyobb könyvet és valami ólatinszanszkritegyiptomioláh nyelven olvasni kezdi. A többi frissen érkező meg elindul a sötétbe szétnézni. A szörny meg aki azóta is ott korzózott a házban szépe öldökli az embereket, megy a sikítozás, belezés, bugyiban szaladgálás, meg a szokásos. Mondjuk az még csak hagyján, hogy az a ház belülről akkora mint valami város, hiszen akárki akárhogy ordít, hörög, kapálózik, nem hallják, de mikor valaki 5 egész perce fut, na még az sem jut !le! a szintről azért az már nem semmi. Néha valamelyik találkozik a másikkal ekkor együtt félnek és szaladnak tovább. A kedvencem mikor az egyikük letéved az okos sráchoz aki még mindig olvas és a következőt mondja: „van valami az emeleten és megölt már 3 embert” válasz: „igen számítottam rá”. Namármost ha valaki ebben a helyzetben ilyet mondana úgy pofánbasznám az épp kezem ügyébe kerülő láncfűrésszel, hogy nem lenne kedve viccelni. Ez meg csak ül és fel se néz. Ekkor még egy kis rohangálás sikítozás, vér és verejték, majd az okos gyerek a könyvvel belemászik egy sírba. Hogy miért ne kérdezzétek, bemászik és kész. Ekkor elmotyog egy varázsigét az ablakot betöri egy !fa! ami elragadja szörnyet. Aki nő, mert vannak mellei. Ennyi. A túlélők meg !táncolva! elhagyják a terepet.

Nem mindennapi élmény az biztos, aki nem hiszi járjon utána, vagy kérje el tőlem a DVD-t…

Wellness mise

Ma voltam életem egyik legértelmesebb és legjobb miséjén. A történet ott kezdődik, hogy anyukám annyira bízott az ő kisfiában, hogy megfogadta, hogy ha leadom mindkét szakdogámat (ami megtörtént), akkor elvisz misére. Szóval nem volt kec-mec, menni kellett. Eleinte a szokásos szkepticizmus és miegymás uralkodott el rajtam, vallásos vagyok én félreértés ne essék, csak van jó pár dolog amivel nem értek egyet a saját vallásommal kapcsolatban. Már épp kezdtem volna elmerülni saját gondolataimban, és fogalmaztam a majdan a blog hasábjain megjelenő lesújtó véleményemet tükröző bejegyzést, mikor a pap a wellness hétvégékről kezdett mesélni. Aztán párhuzamot vont a misével és már meg is volt a „bioima”, és az „aromaterápiás tömjén”. Nem is tudom mikor nevettem ennyit egy misén, vagy hogy nevettem e egyáltalán. Ez tetszett, jó fej papunk van. Mindenki jöjjön Pálmonostorára misére…

Ennek a hétnek is vége ami már csak azért is örömteli mert egyrészt marhára untam már amgam újvárosban, másrészt pedig jó végre itthon lenni. Lassan elkezdődik az álláskeresés, önéletrajzírás-izgulás-állásinterjúrajárás kéjes rituáléja, melnyek végén ha az égiek is úgy akarják egy jólfizető munkahelyen feszítek majd és azt csinálhatom amit szeretek. Izgamas lesz, mondjuk még életemben nem kerestem munkát, és igazából dolgoznom sem kellett, szóval lesz itt örömbódottá.
A hétvégén rádiós promóanyagok összeállítása, és mindenféle egyébb álláskereséssel kapcsolatos mókák várnak rám.
Azért majd megnézek egy szar filmet és írok róla, már meg is van az áldozat! A "Megnevezhetetlen", 99 forint, by Tesco!

Nem szeretem a sznobokat. Sőt kifejezetten utálom eme állatfajtát. Ennek oka, hogy egy végtelenül képmutató magatartás ami azt mondja, hogy az én szarom fele olyan büdös. Na meg egyáltalán én nem is szarok. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy én szeretem rossz filmeket, vagy a szar zenét. Nem. Csak nem mondom, hogy „azért nem nézem, mert nem üti meg a számomra elvárt szintet”. Mert akkor inkább már azt, hogy „nem érdekel” és kész. De nem jövök itt mindenféle szinttel. Szerintem is gáz egy csomó tv műsor, na meg a média népbutító és 0 értéket közvetítő mivoltáról is lehetne ódákat zengeni, ami egyrészt mostanában marha divatos téma, mert a segghülye, „jaj a gyerekem agresszív lesz mert megnézett egy Dragon ballt” szülő szerint így van, na meg ez pont olyan téma mint a foci. Mindenki ért hozzá, de játszani….

Szóval az a bajom a sznobizmussal, hogy képmutatás a köbön. Lehet valaki igényes, de annak is megvannak a közlési módjai. Ráadásul a szar filmekkel úgy vagyok, hogy már csak azért is megnézem, mert ezeknek is van egyfajta élményszintje, és nem érzem elvesztegetett időnek a rászánt 2 órát amit mondjuk a rák ellenszerének feltalálásával is tölthetném. A másik, megy hogy érdekes számomra, hogy a nyilvánvalóan rossz alkotások mondjuk a rendezőnek meg a producernek „jó”-nak tűnik, vagy hovatovább tökéletesnek. Látja benne a szépet, és a jót, hiszen ha nem így lenne, másképp csinálja.

Szóval lenézem a sznobokat, bár ez is egyfajta sznobizmus…

Az oldal szélén megbújó Peti nevezetű pingvingyerek tök béna. Na nem azért mert össz-vissz két dolgot tud, leesni, meg enni, ami még nem is lenne baj, hiszen a programozók kegyetlenségének köszönhetően ilyen behatárolt életmódra kárhoztatott, hanem mert nem hízik. Igen kedves olvasók, már vagy negyed órája etetem friss hallal de nem akar hízni. Pedig ráférne már egy pár kiló, mert ha jön a jegesmedve, nem számíthat félelmetes testi erejére. Szegény, hamarosan szörnyű sors vár rá....
Tényleg üres az életem. Inkább nekikezdek még egy szakdogának, mondjuk a "Piriócsi örmény kissebségi rádiózás a modern technika tükrében" vagy valami ilyesmi....
Mondjuk nemsoká úgy is meló meg albikeresés, na meg egy új helyen való életújrakezdés vár rám, szóval lehet most répihenek az előttem álló 60 évre....

A mai napon ejtem meg az utolsó szakdolgozatos bejegyzésem, melynek rendkívül prózai ám annál örömtelibb oka van, ugyanis leadtam végre mindkét remekművet. Mondjuk a remekmű kifejezés erős túlzás, hiszen már most találtam benne vagy 10 elgépelést, ám úgy vagyok vele mint a kockafejű gyerek apukája, aki akkor is kereknek látja a kisded fejét, ha megáll rajta a sör. Szóval kész-vége!

Egyébként olyan üresség érzet tört rám, hogy csak na. Eddig ugyanis mindig megvolt a tennivaló, ha volt egy kis szabad időm tudtam, hogy szakdogát kell írnom, és már meg is volt a dolog. Teljesen elszoktam a semmittevés és léha életmód örömeitől. Akklimatizálódás következik, remélem még van remény, hogy visszataláljak az egy igaz főiskolás ösvényre, ahol nem kell a jegyzet, sem tanulás, ahol minden „süti” és örömbódottá.

Azt hiszem az online poker nem az én műfajom. Vagyis nem rossz dolog ez, meg minden, főleg úgy hogy van 50 dolcsim amit kedvemre eljátszhatok, ám eleddig alig sikerült pluszban maradnom, mindig lehajtott fővel kellett elsunnyogni az asztaltól. Mondjuk b*sza meg az aki az én jól kitalált kis flösömet fullal veri, na meg riverre kijön a sora és az addig folyamatosan emelt ász drillemet röhögve veri. Na és az milyen már mikor az asztalon full van??
Na midnegy, sokat kell még tanulnom, csak hát idegesít mikor látom hogy szépen apad a pénzem, és nem nagyon tudok mit kezdeni, csak reménykedek, és hát egyszer majd csak jobb leszek.
Jó játék ez minden estre el lehet vesződni vele, de nem ebből fogok megélni azt hiszem, vagy ha igen előbb éhen halok mint hogy keressek vele.

Május elseje alkalmából állatkertben voltam, ami egyrészt hatalmas élmény volt, mert hát most láttam életemben először élő, lélegző és gyönyörű orángutánt, akibe lényegében beleszerettem, mert olyan értelmes feje van, hogy egész nap el tudnám nézni. Másrészt viszont elszomorodtam, mert amint megláttam azokat a szerencsétlen elefántokat, amint egy kis udvaron „táncolnak” háááát, összeszorult a szívem. Nem értem én az embereket. Ott van az a sok hülye gazdag ember, aki vagy túl gazdag vagy túl impotens, így abban leli örömét, hogy elefántcsontból készült vackokkal játszik. Hát komolyan az ilyen állatok miatt ölik le ezeket a szerencsétleneket, hogy aztán pár kiló agyarért otthagyják őket meghalni a szavannákon. Bezzeg, ha én készítenék egy ilyen barom fattyának a koponyájából egy szép kis hamutartót, biztos nem a design elemeket keresné rajta. ÁÁÁÁ, megyek és belépek a Grííínpííszbe!