Nem szeretem a sznobokat. Sőt kifejezetten utálom eme állatfajtát. Ennek oka, hogy egy végtelenül képmutató magatartás ami azt mondja, hogy az én szarom fele olyan büdös. Na meg egyáltalán én nem is szarok. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy én szeretem rossz filmeket, vagy a szar zenét. Nem. Csak nem mondom, hogy „azért nem nézem, mert nem üti meg a számomra elvárt szintet”. Mert akkor inkább már azt, hogy „nem érdekel” és kész. De nem jövök itt mindenféle szinttel. Szerintem is gáz egy csomó tv műsor, na meg a média népbutító és 0 értéket közvetítő mivoltáról is lehetne ódákat zengeni, ami egyrészt mostanában marha divatos téma, mert a segghülye, „jaj a gyerekem agresszív lesz mert megnézett egy Dragon ballt” szülő szerint így van, na meg ez pont olyan téma mint a foci. Mindenki ért hozzá, de játszani….

Szóval az a bajom a sznobizmussal, hogy képmutatás a köbön. Lehet valaki igényes, de annak is megvannak a közlési módjai. Ráadásul a szar filmekkel úgy vagyok, hogy már csak azért is megnézem, mert ezeknek is van egyfajta élményszintje, és nem érzem elvesztegetett időnek a rászánt 2 órát amit mondjuk a rák ellenszerének feltalálásával is tölthetném. A másik, megy hogy érdekes számomra, hogy a nyilvánvalóan rossz alkotások mondjuk a rendezőnek meg a producernek „jó”-nak tűnik, vagy hovatovább tökéletesnek. Látja benne a szépet, és a jót, hiszen ha nem így lenne, másképp csinálja.

Szóval lenézem a sznobokat, bár ez is egyfajta sznobizmus…