Május elseje alkalmából állatkertben voltam, ami egyrészt hatalmas élmény volt, mert hát most láttam életemben először élő, lélegző és gyönyörű orángutánt, akibe lényegében beleszerettem, mert olyan értelmes feje van, hogy egész nap el tudnám nézni. Másrészt viszont elszomorodtam, mert amint megláttam azokat a szerencsétlen elefántokat, amint egy kis udvaron „táncolnak” háááát, összeszorult a szívem. Nem értem én az embereket. Ott van az a sok hülye gazdag ember, aki vagy túl gazdag vagy túl impotens, így abban leli örömét, hogy elefántcsontból készült vackokkal játszik. Hát komolyan az ilyen állatok miatt ölik le ezeket a szerencsétleneket, hogy aztán pár kiló agyarért otthagyják őket meghalni a szavannákon. Bezzeg, ha én készítenék egy ilyen barom fattyának a koponyájából egy szép kis hamutartót, biztos nem a design elemeket keresné rajta. ÁÁÁÁ, megyek és belépek a Grííínpííszbe!