Hát már hogy az orbáncos mosómedvecsapatba ne esne szarul, hogy nem lehetek ott a SAJÁT diplomaosztómon. Mindezt miért? Egyidióta szabály miatt, mert nem érkezett meg határidőre a nyelvvizsgám. Pedig Isten lássa lelkem én megcsináltam még határidő előtt, de nem kaptam kézbe időben, mindkét államvizsgám meglett, szakdolgozatok készen vannak, sőt még olyanok is ott lehetnek akik csak az egyikat csinálták meg, tróger módon leszarták, hogy biz kettőt kellett volna, és még ők is átvehetik azt a szart csak pont én nem, aki szépen végigcsinált, megírt midnent, MINDKETTŐT! Ám mivel nem kaptam kézbe időben a papírt, ergo nem lehetek ott, nem vehetem át, stb. Ezért meg különösen nem megyek el, hogy mint néző lessem a többeik örömét, meg ilyenek. Megenne az írígység meg a hasonló destruktív érzések...
Ez egy rossz szabály...

....

Azt hiszem most már hivatalosan is unatkozok, de nagyon. Az van, hogy egy kis faluban nem sok olyan elfoglaltság akad, amivel egy frissen diplomázott(jól van na, nem tudok betelni vele) férfiember leköthetné magát. Egyelőre emberekre se nagyon vágyom, akikre meg igen nos azok vagy nagyon messze vannak és jelen pillanatban nyaral/elfoglat/vizsgázik, vagy nem tudjuk összeegyeztetni a dolgot. Sándor barátom tartja bennem a lelket vele meg lehet inni egy két sört, meg eldumálni a világ nagy gondjairól, nem is tudom mi lenne velem, ha nem nyitná rám néha az ajtót.

Mondjuk unalmamban elővettem pár régebbi játékot aminek köszönhetően súlyos függőség alakult ki nálam. Az egyik ilyen gém, ahogy az okosok mondják a Descent Freescape 2 névre hallgató szimulátor, melynek tökéletes élvezetéhez nem árt az üvöltő hangfal és egy sapka a fejre, ami nem tudom mire jó, de olyan pilótás… Szóval időm, egy részében az űrben repkedek és a gaz Shivanokat gyakom, nagy kedvvel. A valóságérzékelésem mondjuk megsínylette ezt a dolgot. Öcsémet már csak „Alpha Wing”-nek hívom, ha látok egy nagyobb járművet már is a „Corvette” kategóriába sorolom, és automatikusan keresem a hipertérmeghajtóját, mert ha egy jól irányzott „hornet” rakétéval megküldöm, akkor lebénul a kis szemét. Ja és eldöntöttem, hogy nem kötök hosszú barátságokat, mert úgy is meghalnak valamelyik ütközetben és testük csillagporrá válik a hatalmas lézerek kereszttüzében.

A másik unaloműző a Fallout Tactics névre hallgató körökre osztott stratégia, miben az a jó, hogy kis csapatom kommandírozása közben pillanatok alatt képes vagyok habzó szájú dühöngő állattá válni. Csal a gép, de nagyon… De nem baj, legyőzöm!

Szóval unom magam kicsit, de sebaj, mert nemsoká megyek nyaralni, utána meg kezdődik a meló, szóval lesz ott dolog, csak hát addig kell kihúzni valahogy.

Nah, megyek vár a végtelen űr, és a háború kegyetlen világa…

:(

Nincs mit szépíteni a dolgot, elbuktam... A gyarló test végül legyőzte a szellem szárnyalását, és porhüvelyem erősebbnek bizonyult a "fenn tudok e maradni a hajnali szar filmig" játékben. Elaludtam. Nagyon. Pedig már elképzeltem, hogy másfél órán keresztül ömlik az igénytelen fos a pofámba, az idióta párbeszédek, és a béna CGI trükköktöl pedig forog majd a gyomrom. Lorenzo Lamas pedig élete legrosszabb/legjobb (ez esetben majdnem mindegy, mert aki a film végén átváltozik egy Lamas fejű sárkánnyá, annak teljesen mindegy) alakítását nyújtja majd nekem. De nem. Na de sebaj, az Internet végtelenjéban majd csak megtalálom ezt a csodát, és dacolva a rend őreivel letöltöm. Bezony ám. Ha meg lecsuknak bekerülök valami szigorúan örzött börtönbe, ahol persze én lezsek a főnök, mert mikor megkérdezik majd, hogy "hé gyereke te miért vagy bent?" én meg elmondom, nos akkor biztosan 3-an fognak összeverekedni, hogy ki suvickolja reggelente a cipőmet, szóval nem félek én semmitől, akkor is megnézem...

Ja, és nyertek a németek ami egy igazságtalan szörnyű dolog. A sportban a szív a lényeg, és nem az, hogy ki miylen kimérten, precízen és profin tud játszani. Ez különbözteti meg az embert a géptől, hogy szívvel és odaadással tud küzdeni, még akkor is ha teljesen veszett a helyzet. Ezért szurkoltam inkább a törököknek, akik most elbuktak....
Na mindegy remélem azért a végén nem a friccek győznek, mert akkor nincs igazság!!!

A küzdelem napja

A küzdelem napja a mai. Először is átküzdöttem magam egész pesten, csak azért, hogy aztán egy teljes órán át jártassam a szám, több-kevesebb sikerrel a Radiocafe-ban, majd nem kis küzdelmek árán végül elértem azt a vonatot, mellyel időben ugyan ám még így is meglehetően későn értem haza. Már nagyon untam a mai napot, meleg volt, én meg már 10-kor olyan nyűgös voltam, hogy legszívesebben hazamentem volna, hagyva a rádiót, a fenébe. Ittam szar kávét, meg ettem száraz buktát, úgyhogy az emésztésemnek is adtam ma egy pofont, ami a nap vége felé igencsak megbosszulta magát, majd lfeordultam a székről.
Amúgy ez nem csak a küzdelmek napja, de éjszakája is. Ugyanis emberfeletti akaraterő szükséges ahhoz, hogy hajnali 1-ig fennmaradjak, melyhez nem kevés koffein és fanatizmus szükségeltetik. Hogy miért is akarok fennmaradni?? Hát mert a TV2-n, akkor kezdődik a Vámpír Angyalok című Lorenzo Lamas opusz!!! Tessék megnézni én is azon leszek. Ez már annyira szar, hogy jó...
Nem hiába, ilyen a küzdelmek napja...

Francnak kell jártatnom azt a nagy pofámat! Dolgozni akarok, bla,bla, bla...
Persze csak épp azt felejtettem el mondani, hogy értemes, szakmámba vágó munkát végeznék, nem az itthoni Rencsen megdögleni 40 fokban a paprikaföldön, hogy aztán jó kis napszúrást kapjak, és napokig csak szédelegjek, meg halálomon legyek. ÁÁÁÁ, ha ránézek egy paprikára rosszúl vagyok.
Ja, és itt jegyezném meg, hogy aki még egyszer megjegyzi, ogy "de jó neked, hogy keretsházben laksz", azt tollban megforgatom, elásom, bedarálom kolbásznak, és ahsonló destruktív elemekkel tűzdelt cselekménysor szenvedő alanyává avanzsálom... Franc se akart kertes házba költözni, ahol minden nap füvet nyírsz gondozod a kertet, meg a Rencset, meg hasonlók...
BETONT AKAROK!!!!

Most, hogy vége a sulinak, nincs már tanulás, és államvizsga, mindkét szakdolgozat kész és leadva, valahogy üres lett az életem. Nem azt mondom, hogy nem tudom feltalálni magam, de eltűnt a cél, ami miatt lehet hajtani, nap mint nap felkelni. Valahogy az sem vonz, hogy a semmittevés édes posványában fetrengjek hetekig-hónapokig, lehet hülyén hangzik, de DOGOZNI AKAROK! Minél előbb, annál jobb. Értem én, hogy tök jó semmit se csinálni, meg kipihenni a fáradalmakat, de átaludtam két napot, már kipihentem mindent. Annál is inkább dolgoznék, mert néha megöl az unalom, ami mint köztudott szörnyű dolgokra vesz rá az embert, én meg ismerem magam, és ha nem akarom egyszer kipróbálni, hogy én vagy a kutyám képes tovább a farkasszemnézésre, akkor muszáj lesz valamit találni. Nem akarok itthon poshadni, olyan tenni akarás van bennem, hogy csak na. Életem 22 évéből 16-ot tanultam, most már valami értelmeset is csinálnék…

Mindig is szerettem mikor Pesten hülyének nézik a falusi embereket, erre a legjobb példa Lúcsia meterológusnő mai megnyilvánulása: „Akik a mai !esőben! a földeken dolgoznak, ne álljanak a fa alá, mert belecsaphat a villám”. Köszönjük Lúcsia, egy kisebb falu lakosságának életét mentetted ma meg.

Szegény Metálos Újságíró reggelije

Nem könnyű Metálos Újságírónak lenni, mert hát egyrészt bekerülni ebbe a körbe, illetve a tisztséggel járó kötelezettségeknek megfelelni, nagyon nem egyszerű. Egyrészt menőnek, és intellektuálisan bajnoknak kell lenni, másrészt pedig a szellemi és testi leépülés minden jelét produkálni kell, főleg az X+15. sör mellett, ahol az X nagyobb mint a teljes államháztartási hiány fügében. Szóval ha valaki arra adná a fejét, hogy Metálos Újságíró legyen, bizony fel kell kötni a felkötnivalót…

A Metálos Újságíró lét egyik szépsége az a gasztronómiai gordiuszi csomó, mely abból áll, hogy lényegében minimális alapanyag felhasználásából (mert hát ugye kell a sörre), a maximális tápértékű és élvezhetőségében, pedig megközelíthetetlen magasságokba törő étket varázsoljunk asztalunkra. Ez nem kis kihívás, főleg egy trú Metálos Újságírónak, aki mint köztudott nem tud főzni, sütni, a konyhát csak hírből ismeri, mert úgy vallja, hogy ha az asszony kijön a konyhából, akkor az csak egy dolgot jelenthet, hogy „hosszú a lánc”.

Ma azonban nekem mint Metálos Újságírónak reggelit kellett készítenem magamnak, ami ha azt vesszük, nem is lenne olyan nagy dolog, hiszen fordult már elő ilyesmi a történelemben, ám most úgy gondoltam, kirúgok a hámból, és olyat de olyat készítek, hogy akármelyik kasztbeli társam odalenne a gyönyörtől meg vissza…

Hozzávalók: 7db tojás

egy nagyobb kolbász

emberesebb adag krumpli

ismeretlen fűszerek

szalonna

párizsi

sok-sok hagyma

friss kenyér

MAMZ (Minden Ami Megsül Zsírban)

A hozzávalók körültekintő és alapos vizsgálata után, ami főleg a tojás alakjának, és színének minden részletre kiterjedő vizsgálatából áll, minek lényegében szinte semmi értelme, de hát a Metálos Újságíró már csak ilyen, hozzáláthatunk a hozzávalók előkészítéséhez.

A tojást egy erre a célra rendszeresített tányérba felverjük, majd jól beízesítjük sóval és minden olyannal ami szerintünk fogyasztásra alkalmas állapotba varázsolja az erőszakos úton terhességmegszakított csirkeembrióinkubátort. A kolbász felszelése, krumpli megpucolása, majd felszeletelése, szalonna kockázása, párizsi elővétele, hagyma pucolás-szelés-sírás háromszög után hozzáláthatunk magához a főzéshez. Természetesen zsírt használunk nem holmi diétás olajat, mert egy Metálos Újságíró sört iszik, disznót eszik, és zsírral süt. A hozzávalók egyébként szépen külön tányéron, halmozva egymás mellett sorakoznak a főzőegység közelében, mert szeretjük a szimmetriát és a praktikumot. A felhevített zsírba beleöntjük a krumplit, majd a karunkra csapódott forró zsír következtében bekövetkezett földön, magzatpózban való fetrengés után várjuk azt a pillanatot mikor arcunkon széles mosollyal konstatáljuk, hogy megsült a krumpli. Egyébként a sült krumpli nem is olyan egyszerű étel, mert miután felvette azt a színt ami a sült krumpli sajátja, onnantól kedve kiszámíthatatlan időre van szükség ahhoz, hogy ténylegesen megsüljön a zöldség. A készenléti állapot megállapítása már csak azért is problematikus, mert eleddig egyetlen módszert sikerült kitapasztalnom, mégpedig, kiveszek egyet, a mi még forró ugye, így hagyom hűlni. Majd miután meghűlt megkóstolom. Kb. az 5. nyers krumpli után kijelenthetjük, elkészült!

Ezután a krumplit egy tányérra halmozom, mégpedig olyan formában, hogy az egy fészekre hasonlítson. A megmaradt zsírban megsütöm a tojást, hagymát, kolbászt, szalonnát, és mindazt ami MAMZ. Az elkészült egyveleget rá a fészekre, és jöhet a fűszer, ami esetemben érdekes keveréket adott. Ugyanis találtam itthon számos olyan fűszert amit Sthal Judit igen, de Lantosék egyáltalán nem használnak. Pl.: korkuma, bazslikom, menta, kuszkusz, stb. Namármost mivel nagy részével még csak nem is találkoztam, így jó Metálos Újságíróként mindegyikbe beledugtam az ujjam, és megnyaltam… (hmmm, ez elég pornós volt). A megfelelő kombináció meglelése után gazdagon megszórom a felhalmozott étkeket, és kész is volnánk!

Jó étvágyat, és kellemes mosogatást, mert azért egy Metálos Újságírónak aranyból van a szíve, és mosogat.

Dokik

Eleddig vártam ezen bejegyzéssel, mert semmiképp sem szerettem volna elhamarkodott véleményt alkotni, egy olyan témáról, mely meglehetősen közel áll szívemhez, sőt mostanában egyre jobban. A Scrubs-ról van szó. Vagyis magyar alá, TV2 fordításban Dokik, ami ha azt vesszük teljesen helyén való fordítás, mert a „köpenyek” elég bénán hangzik, na meg nem is igazán köpenyt jelent, hanem azt a általában zöld vagy kék vászon ruhát amiben a dokik mászkálnak. Szóval elindult a Dokik, ami egyik szívem csücske, amióta Gudricza kollegától megkaptam az első évadot DVD-n, azóta teljesen függő lettem. Olyan sitcom ez ahol hála Istennek elhagyták a gépi röhögést, így tényleg ott nevet az ember ahol poént talál, ami ez esetben nem lesz túl nehéz, persze csak ha vevő, a sorozatra olyannyira jellemző szarkasztikus, végletekig cinikus humorra. A szinkron ez esetben nem vágta tönkre teljesen a sorozatot, bár van pár karakter, akivel rendesen félrenyúltak.

Alap felállásban egy kórház mindennpajait ismerhetjük meg, JD a főszereplő srác szemszögéből, kinek képzelgési képezik a történet gerincét. Félelmetes dolgokat talál ki, árad a tömény hülyeség, de mégsem esik át a ló túloldalára. Az ő hangjával alapvetően semmi baj nem lenne, ha a szinkronszínész jobba ráérezne az álmodozós részekre, mert eddig elég gyengus a teljesítménye.

Másik nagy kedvenc Dr. Cox, aki képes 6-8 bővített mondaton keresztül osztani valakit, végletekig elhúzva a szarkazmust, olyan minőségben, és lendülettel, hogy az embernek bizony kétszer háromszor is neki kell esni egyik másik monológnak, hogy minden kis utalás és poén leessen. Az ő hangja is a helyén van, bár nem mindig olyan mint annak lennie kellene, hiszen a Cox-ra jellemező gyors hangszín és ritmusváltások nem igazán jönnek ki. Bár az is igaz, hogy marha nehéz lehet ezt a karaktert hitelesen visszaadni.

Turk, Carla, Tod hangja egy minőségben mozog, semmi extra, így kivetnivalót sem találok, egész jól megoldották a színészek, sőt még Dr. Kelso is igen jól muzsikál Forgács Gábor keze alatt, aki meglepően jól alakítja a kórház szemét, ám szerethető főorvosát, aki szerint az ember „gonoszsággal töltött gonoszság, gonoszsággal leöntve”

Egyik favoritomat Janitort, a fordító minden szívbaj nélkül képes volt „mindenesnek” fordítani, pedig a „gondnok” kifejezés azért üdvösebb lett volna. Az ő hangja szar, nem tudok mit csinálni, nem tetszik, íztelen, semmilyen, nem tetszik.

Végére pedig személyes kedvencem Eliot, aki amellett, hogy minden évadban egyre jobb nő lesz, az ő fejlődése a legszembetűnőbb az eddig elkészült 7 évad alatt. Eleinte végtelenül esetlen, krónikus önbizalomhiányban szenved, és olyannyira neorotikus, hogy nem lehet nem szeretni, majd a végére egészen összeszedi magát, néha még magabiztosnak is nevezhető, ám túlzásokba nem esik azért. Ja, és talán a legfontosabb, hogy az ő szájából még a német nyelv is jobban cseng, hallgassátok… Az ő hangjával tulajdonképp semmi baj, bár kíváncsi vagyok hogyan oldja meg a szinkronhang mikor Eliot hangja begyorsul, és sípoló csipogós lesz, amihez egyébként több poén is kötődik, szóval kikerülhetetlen lesz a dolog.

Amit azonban nagyon elszúrtak, az Ted. Annyira szerethető, és hatalmas karakter, hogy nagyon, erre egy tök jellegtelen béna hangot találtak neki. Íme az eredeti, szerintem hatalmas arc, és az ő poénjai, háát, ritkán szól de akkor nagyot.

Sokáig tudnék még áradozni a sorozatról, de nem teszem. Tessék nézni a TV2-n, és akkor hátha nem veszik majd le műsorról az első évad után.

EB van...

EB van. Ami általában annyira sem szokott érdekelni, hogy semennyire, szóval jómagam is meglepődtem azon, hogy képes vagyok végignézni egy meccset. Én, aki lényegében az ÖSSZES általam elkezdett VB döntőt átaludtam, Én, aki annyira nem szereti a focit nézni, hogy egyedül a Pálomonostora SE meccseit vagyok hajlandó végignézni, bár amióta elszaporodtak a légiósok, megölték a játékot. Tele van a csapat Tömörkényivel, meg Csanytelekivel, SŐŐŐT, még az ősellenség Csólyospálostól is képesek voltunk játékost igazolni, szégyen… Szóval ott tartottam, hogy magamon is meglepődök mikor öcsémmel egy leshelyzetről vitatkozunk, vagy ökölbe szorított kézzel szurkolok a Portugáloknak, akik nem tudom miért de szimpatikusak most nagyon, szóval nyerjenek ők. A németek, meg az osztrákok essenek ki a picsába, mert németül beszélnek, és az egy köztudottan gusztustalan nyelv. EB van, de még menniyre!!!

Na most

Na most hogy van egy kis időm, és legfőképp energiám, bepótolom hiányosságaimat, és minden olyanról írok, amiket már egy jó ideje tervezgetek.

Először is államvizsga… Államvizsga előtti este szaktársamnál töltött éjszaka már megalapozta meglehetősen jó hangulatomat, ami egészen másnap reggel 8-ig kitartott. Ám ennyire nem szaladnék előre, hiszen mindenképp meg kell említenem a sírvaröhögős tanulást, amit Gudricza kollegával sikerült előadni. Minden úgy kezdődött, hogy marha fáradtan, még átnéztünk pár tételt, amikor is elhangzott a „na most elmesélem neked az ünnepeket, úgy ahogyan azok vannak” mondat. Innentől kezdve volt fetrengés, röhögés, sírás, és még több fetrengés, szóval olyan messzire kerültünk a tanulástól, amennyire csak lehet. Nem is erőltettük, röhögtünk tovább, meg néztünk egy kis tévét, mert hát a tömegmédia agyromboló hatása nélkül képtelen vagyok álomra hajtani a fejem. Ez meg is történt olyan hajnali 1 óra felé, az ébresztő, pedig 6-kor volt, szóval kemény 5 órás masszív és pihentetőnek alig mondható alvás után nekivágtam életem egyik legnagyobb kihívásának, persze csak a postai csekkfeladás után, az egyszerűen nem megy…

Szóval reggel fél nyolckor már ott álltunk teljes harci díszben főiskolánk A épülete előtt. Gudricza az Armani öltönyét, míg én a BOSS kollekció, 2008-as slágerét választottam. A lényeg, hogy annyira macsósan és jól néztünk ki, hogy már szégyelltem magam, pedig ez az érzés meglehetősen távol áll habitusomtól. Mikor beléptünk, úgy éreztem magam mintha Top Gun pilóták lennénk. A nap fényesen csillogott frissen zselézett hajunkon, a lágy szellő meglebbentette nyakunkban hordott hófehér sálat, arcunkon pedig az elszántság kemény és ellentmondást nem tűrő jegyei jelentek meg. Lábunk nyomán lótuszvirágok nőttek, és maga Buddha áldása kísért utunkon. Szóval földöntúli boldogságunk egészen 2 percig tartott, eddig tartott ugyanis amíg a bejárattól elbotorkáltunk a vizsga helyszínéül szolgáló A44-es teremig, ahol is a titokzatos 16-os bizottság várt. Innentől az események nem várt fordulatot vettek, ugyanis arra számítottam, hogy majd mindenféle hepaj lesz, meg haladunk, meg ilyenek. Na nem így lett, ugyanis vagy 5 órás várakozás és idegeskedés várt rám. Kínomban megszámoltam a csempéket, fel alá sétálgattam, és mindenkivel szóba elegyedtem, csak hogy teljen az idő. Az idő azonban nem akart telni, így mire bejutottam a bizottság elé már olyan voltam mint egy élő halott. Csak épp a fejem nem rohadt olyan látványosan. A védés elég könnyen ment olyan voltam mint egy showman, hazudtam szövegeltem, már magam sem tudom mit, de mondtam csak mondtam, ahogy azt kell. A tétellel már nem boldogultam olyan jól, hogy pontosan mi történt nem tudnám megmondani, az biztos, hogy Magyarországon sok a zsidó, meg a cigány, Rákóczi szabadságharc, reformáció, Lenin, és ehhez hasonló fogalmak is szóba kerültek. Végül 4-est kaptam ami meglehetősen jó, ahhoz képest, hogy azt hittem meghúztak. Most meg nagyban kommos tételeket tanulok, amik, hááááát….

Na majd folyt köv. jövő hétfőn…

Holnap becsszó, megígérem

Mivel jelen pillanatban mocskos fáradság vett erőt rajtam az egész napos államvizsga és miegymás miatt, részletes beszámolót holnap olvashattok a blog hasábjain(húúú, de újságírós vagyok már). Szóval majd holnap, türelem, és bírjátok ki, alányeg, hogy 4-es lett, és van egy diplomám, a jövő héten meg küzdök a másodikért...
Beszámoló Káming Szúúún...

Na holnap államvizsga. tessék szorítani, újjakat keresztezni és miegymás, amit iylenkor szokás. istenekhez, ki ki a sajátjához, vagy ebébb feljebbvalójához imádkozni, szóval bármi oylant lehet csinálni aminek a vége az, hogy először is emgvédjem a szakdolgozatomat, másodszor pedgi olyan tételt húzzak amit egyrész tudok, másrészt megadnak rá egy oylan jegyet amivel modnjuk megelégednék...
Szóval mostantól egészen 16.-ig minden kedves olvasóm mormoljon el egy imát, hátha pont az segít majd!

Nem megy ez ma nekem...

Vagyis menne csak nincs hozzá elég lelki erőm, hogy leüljek és beseggeljek még pár tételt. Pedig közel a cél, már csak 4 tétel és azt hiszem bevágtam az egyik államvizsgára a tudnivalót, de már nem. Ma nem. Csak szenvedek vele, pedig egész jó tételek ezke, lehet rizsázni, meg tudok is róla, mert a kutatásmódszertan a szakdogák miatt elég fontos tudomány ág lett, és átnyálaztam ezzel kapcsolatban egész sok mindent, de nem...
Lehet meg kellene nézni valami filmet? VAgy csak kiszaladni a világból? VAgy egy élő emberrel beszélni? Mert kissé megcsömörlök az egész napi egyedül léttől. A család csak 4 után érkezik meg addig telejesen egyedül egy ilyen szociális lénynek mint nekem, elég kiakasztó. Már a kutyámmal beszélem meg a tételeket, aki nem túl tudományos alkat, mert állandóan a kezem rágcsálja közben. Bár nem, egyszer elaludt. Halálra untattam a kutyámat. Basszus...

A köd

Nem tudom ki emlékszik a kb. 27 évvel ezelőtt forgatott, ám a mai napig kiváló, John Carpenter nevével fémjelzett, „A Köd” című remek horrorra. Aki igen az most sírjon, mert biz újraforgatták e remeket, aki meg nem az szintén telesírhat egy kisebb gyapotföldet, mert bizony a horror történelem egy klasszikusával szegényebb. A nagy tételtanulástól megfáradtan gondoltam megnézek egy filmet, mert hát az nem árthat meg egyébként is, szóval gyanútlanul, reményekkel telve vágtam bele „A köd” 2005-ös remake-jébe. Kár volt…

A film főszereplője a Smallville Clark Kent-ja, vagyis maga Tom Welling, aki még az előbb említett sorozatban annyira fatökű, hogy az istentuja hány évad alatt csak egyszer tudta gerincre vágni Lanát, aki pedig odavan érte nagyon, de hát Superman ilyen béna a nőkkel, nincs mit tenni meg kell menteni a világot. Azonban ebben a filmben egyszerre két csajt is hajt, ami nem kis teljesítmény, figyelembe véve, hogy az egyiknek gyereke van, a másik meg a elvileg a barátnője, aki se szó se beszéd lelépett egy fél évre, még el se köszönt, csak mert idézem „nem találtam a helyem”. Szóval nem találta a szentem ezért dobbantott New York-ba, úgy hogy a pasijának nem is szólt, a szüleiről nem is szólva, ráadásul mikor egyszer csak visszatér, és találkozik a volt/jelenlegi pasijával, aki még mindig olyan fatökű, hogy nem ejti meg a legevidensebb kérdést ami ebben az esetben teljesen helyénvaló lenne, nevezetesen: „hol a picsában voltál te cafka?”. Sőt a csajnak még ahhoz is van bőr a képén, hogy felháborodásának adjon hangot, mikor is a srác nem nyitja ki neki a kocsiajtót.

A film története nagyjából annyi, hogy a sziget kis városkájának 4 alapítója kb. 200 évvel ezelőtt kisebb telekrendezési vitába keveredett egy hajónyi leprással, aminek a vége az lett, hogy az ajtót rájuk zárva, a kincseket elrabolva, felgyújtották a hajót. Na ezek a szellemek most visszatértek, hogy jól bosszút álljanak az utódokon, mert hát azt úgy illik.

A film egy kicsit olyan mintha az egészet a főszereplőre, vagyis magára Tom Welling-re írták volna, ugyanis a filmben összesen 15 olyan szereplő van akinek egyáltalán szövege van. Ezek közül 6-an kb. egy-két mondatot ha szólnak, tehát a maradék párbeszéd összesen 9 ember közt oszlik meg, aminek 80%-a úgy néz ki, hogy Tom beszél valakivel. A város egyébként meglehetősen kis létszámmal működik, ugyanis összesen 6 statisztát számoltam az egész film alatt, biztos Tom elvitte a filmre szánt pénzt…

Na de van ám szex is a filmben, olyan jó amerikai bugyipornó,a miben azt látjuk, hogy derék Tomunk barátnőjével a zuhany alatt csókolózik, meg a csaj karmolja a srác hátát. Pedig egy szar filmtől elvárná az ember, hogy mutassanak valamit. Ezt még a „B” kategóriás rendezők is tudják jól, egyébként ott figyelhető meg e leginkább, hogy a forgatókönyv hiányosságait egy pár formás kebellel próbálják, jegyezzük meg sikeresen, leplezni…

Napestig lehetne sorolni a film gyengeségeit, ám most csak két dologra térnék ki, az egyik a barna bögyös családanya, akinek saját rádiója van. Igen kedves olvasó, a világítótoronyban van egy komplett stúdió, ami a csajé, mert hát ennek többször hangot ad. Na mondjuk egy olyan cucc nem két fillér, biztos a gyerektartásból vette. A másik, hogy egy ilyen cuccot fenntartani se egyszerű, főleg, hogy ha egész nap arról dumál, hogy neki van egy rádiója olyan zenékkel amit ő szeret, és ne dumáljon neki senki, szóval ilyen műsorpolitikával azért a hirdetők se tolonganak egy zsebkendőnyi szigeten, így a hirdetők se tolonganak. Szóval van egy rádiónk ami mannával működik…, ja és áramszünetben is ad, még akkor is ha minden elsötétül…

A másik ilyen megmosolyogtató rész a film végén van, mikor a temetőben összegyűlnek a szellemek, Tom és a barátnője, akik perverzek mert addig nem mozdulnak sehonnan amíg valamelyik szereplő végleg ki nem leheli a lelkét, vagyis az összes haláltusát közelről végignézik a segítség legkisebb szándéka nélkül, szóval ott állnak Tom ekkor azt mondja menjenek. Elindulnak de a csaj marad, és odamegy a szellemekhez. 2 perc múlva Tom visszaér. Szóval igaz lovag a srác, mert úgy otthagyta a csaját a szellemektől teli temetőben, hogy csak 2 perc múlva jött rá, hogy egyedül fut.

Többet nem írok erről a vacakról, mert hát kár a szóért, csak úgy mivel Jus mormorandi a blog neve, ami egyébként murmurandi, csak így ha beírod a google-ba, akkor az én blogom a 3.-amit kiad, szóval így a diszgráfiások biztos rám kattintanak, jól esik morogni kicsit…

Ja, és szóljatok fanfárok, harsogjatok harsonák, megvan a nyelvvizsgám!!!!

Kulturálisan rossz közérzet

Jó buli ez az államvizsga, most szembesülök vele, hogy a négy év alatt, mennyi baromságot nem tanultam meg. Mondjuk szerintem ezeket nem is nagyon tanították, de akkor is. A biztosítékot az verte ki, mikor azt tanultam, hogy miért is van „kulturálisan rossz közérzetem..” namármost eddig eszembe se jutott volna, hogy nekem ilyen is van, másrészt meg amíg nem tudtam a dologról, nem is éreztem az ebből fakadó hihetetlen lelki fájdalmat amit csak a teljes elfojtással lehet orvosolni. Szar dolog, hogy egy tételből kell ráébrednem lelki és testi nyomoromra, melyből nincs kiút, na de még megoldás se. Szóval ez van. Lelki sérült vagyok, hála Veres Zoltánnak…

Nyomoromat az online poker-ben próbáltam kiélni, a mi ha lehet még elkeserítőbb eredményt hozott, egy nap vagy 9 dollárt buktam ami elég gáz, ha azt vesszük, hogy 0.5-0.10-es poton játszok. Így hogy buggyant vagyok, már a poker se megy…

Azt hiszem nincs más hátra minthogy megnézzek egy szar horrort, az mindig felvidít. Tudom, beteg dolog, meg minden, de hát még mindig jobb mintha valami sorozatgyilkos lennék, aki minden gyilkosság helyszínén egy falba vésett „kapát” hagy aláírásként, vagy a helyszínt beveti búzával…

Húúú én lehetnék a történelem első agrárgyilkosa, rákerestem, nem volt még ilyen, befuthatnék…

Na jó, inkább tanulok egy kis „A Zsenialitás romantikus hagyománya” című tételt, hátha azzal többre emgyek…