....

Azt hiszem most már hivatalosan is unatkozok, de nagyon. Az van, hogy egy kis faluban nem sok olyan elfoglaltság akad, amivel egy frissen diplomázott(jól van na, nem tudok betelni vele) férfiember leköthetné magát. Egyelőre emberekre se nagyon vágyom, akikre meg igen nos azok vagy nagyon messze vannak és jelen pillanatban nyaral/elfoglat/vizsgázik, vagy nem tudjuk összeegyeztetni a dolgot. Sándor barátom tartja bennem a lelket vele meg lehet inni egy két sört, meg eldumálni a világ nagy gondjairól, nem is tudom mi lenne velem, ha nem nyitná rám néha az ajtót.

Mondjuk unalmamban elővettem pár régebbi játékot aminek köszönhetően súlyos függőség alakult ki nálam. Az egyik ilyen gém, ahogy az okosok mondják a Descent Freescape 2 névre hallgató szimulátor, melynek tökéletes élvezetéhez nem árt az üvöltő hangfal és egy sapka a fejre, ami nem tudom mire jó, de olyan pilótás… Szóval időm, egy részében az űrben repkedek és a gaz Shivanokat gyakom, nagy kedvvel. A valóságérzékelésem mondjuk megsínylette ezt a dolgot. Öcsémet már csak „Alpha Wing”-nek hívom, ha látok egy nagyobb járművet már is a „Corvette” kategóriába sorolom, és automatikusan keresem a hipertérmeghajtóját, mert ha egy jól irányzott „hornet” rakétéval megküldöm, akkor lebénul a kis szemét. Ja és eldöntöttem, hogy nem kötök hosszú barátságokat, mert úgy is meghalnak valamelyik ütközetben és testük csillagporrá válik a hatalmas lézerek kereszttüzében.

A másik unaloműző a Fallout Tactics névre hallgató körökre osztott stratégia, miben az a jó, hogy kis csapatom kommandírozása közben pillanatok alatt képes vagyok habzó szájú dühöngő állattá válni. Csal a gép, de nagyon… De nem baj, legyőzöm!

Szóval unom magam kicsit, de sebaj, mert nemsoká megyek nyaralni, utána meg kezdődik a meló, szóval lesz ott dolog, csak hát addig kell kihúzni valahogy.

Nah, megyek vár a végtelen űr, és a háború kegyetlen világa…