Ezennel megtöröm az önkényesen magamra, és hű olvasóimra kényszeríttet blogcsendet, és megejtem hosszú idő óta első bejegyzésem. Már hiányzott a dolog, de voltak fontosabb elfoglaltságaim is, így maradt a keserű vágyakozás kedves naplóm szépítése és gyarapítása után. Na de most vége, készen vagyok mindkét szakdolgozattal, és ha nem ejtettem valami nagy szarvas hibát akkor azt hiszem joggal lehetek büszke magamra, hiszen mindenféle álszent szerénységet félretéve joggal mondhatom büszke vagyok magamra. Egész pofás kis dolgozatok lettek, akinek meg nem tetszenek, azok elmehetnek a sunyiba. Tudom, hogy sok és sokkal jobb szakdolgozatok születtek mér korábban, és nem az én tudományos értekezéseim váltják meg a világot, ám a mai napra fenntartom magamnak a különlegesség édes érzését, és eltelve önnön nagyszerűségemtől eszek egy csokit…

Azonban nagyon sok ember ha lehet még annál is többet segített abban, hogy befejezzek mindent időre, először is kiscsaládom akik néha már az idegeimre mentek, de tudom, hogy csak segíteni akartak. Aztán ott vannak a konzulensek, akik ha nem is mindig, és nem mindegyik de segítségemre voltak Bán Anetta tanárnővl például egész levelezés alakult ki, ha híres leszek kiadom könyvben. Minden bírálat végére tett egy kis J-t ami azért volt jó, mert ugyan szarul éreztem magam, de nevettem… Köszönet a barátoknak akik tartották bennem a lelket, tudom, hogy az elmúlt két napban még a szokásosnál is parasztabb voltam, de volt hogy okom is volt rá, na meg igazam is van néhány dologban szóval bocsánatot nem kérek..

Na és el ne felejtsem ŐT! Aki elviselte az összes hisztimet, akinek mindig volt egy kedves szava, aki még akkor is kitartott mikor már magamat se bírtam elviselni. Igazi kis csapatmunka volt ez.

És hogy mit csinálok majd ezután? Regisztráltam egy újabb póker oldalra, megnézek egy filmet, csokit eszek, és alszok végre egy olyan pihentető félét, amit már vagy egy hónapja nem…

Szóval ilyennek…

Kitartás kedves és hű olvasóim, már csak egy hét és kész vagyok mindkét szakdogával!
Akkor aztán szép hosszú és minden igényt kielégítő bejegyzéseket olvashattok, ám most teljes elhavazás, miegymás.
Szorítsatok, imádkozzatok, rózsafüzérek morzsolgatása kötelező jeleggel, elalvás előtt nevem gyakori ismételgetése.
Mág egy hét....

Na most van nagyon de nagyon elegem a sulinkból. Eleddig megvédtem majd az összes támadástól, és minden elégedetlenkedőnek csak anynit, mondtam, hogy "persze, persze, de azért nem oylan rossz ez", de most ennek vége! A tököm kivan a szakdogámmal már. Nem a konzulens hibája, ő csak jót akar, meg minden, de basszus, hogy fogalmazzak én tudományosan, vagy honnan tudjam mi a különbség a strukturált vagy félig struktrurált interjú közt, vagy esetleg hogyan kell feldolgozni azt, ha a 4 év során lófaszt se tanítottak, most meg elvárások vannak. Jaaaa, hogy tanítottak?? Igen abban az esetben ha tanításnak vesszük, hogy egy alkoholista beszédhibás pasi egy éván át magyarázott a magas kultúráról, vagy hogy néha volt óra néha meg nem (hát kérem ha a tanár nem tart órát én se tanulok), vagy ha volt is bármi óra féle, a tárgyat lezáró vizsga annyit se ért mint halottnak a csók. Itt ülök 40 oldal felett, át kellene írni, de csak dühöngök. Olyat nem tudok megírni amit egyszerűen nem tanítottak meg!!! Nem tudok interjút elemezni, nem ismerem a társadalomtudományok szakkifejezéseit..., mert baszták megtanítani ezeket a dolgokat
Na mindegy, ettől nem lesz jobb...
Holnaptól meg aztán gőzerővel írok

Ja, és a héten szörnyen antiszociális és paraszt leszek, szóval ha bárki bármi nemű vagy fajtájú problémával megkeresne, az ne tegye... (kivételek azért vannak:D)

Kész, vége befejeztem mára/tegnapra. Kifolyik a szemem, tompa az agyam, üveges a tekintetem… Egészen mostanáig írtam a művszerves szakdogámat, ha minden igaz, és belső konzulensemnek választott Bán Anetta is úgy akarja, már csak 21 oldal és készen is vagyok. Igazából nem sok van már hátra, még két interjú, meg egyet befejezni, egy rövid összegzés, és meg is van a dolog. Csak hát szorít a határidő, de ha mindent sikerülne megcsinálni, akkor pár nap és kész is vagyok. Csak már marhára unom Pusztaszabolcs civil szervezeteit…

Na mindegy, holnap/ma is van nap, újult erővel vetem magam a Pusztaszabolcsi kutyabarát klub életének, és működésének csodás és kiismerhetetlen világába…

Nah ezen is túl vagyok. Ma volt ugyanis a DUE díjátadó, Lola koncerttel, és mindenféle földi jóval egybekötve. Mondjuk az előbb említett javakból lényegében, kimaradtam, mert az átadó keserédes élménye után mentem is haza. Harmadik lettem, ami nagyon jó eredmény, hiszen én lettem az év 3. legjobb diákújságírója, ami nagy dolog, meg minden. A nyeremények mondjuk, kimerültek a szponzorok által felajánlott röpi ajándékok összegyűjtésében, na de mindegy is, hiszen a dicsőség a lényeg, ami megvolt, bár azért jó lett volna az első hely…

Annyi haszna mindenképp volt a mai napnak, hogy egy Népszabadságos nővel sikerült beszélnem, aki adott egy telefonszámot, meg egy mail címet, amiből lehet lesz valami.

Legalább is remélem…

A holnapi nap legalább jó lesz, mindenképp, valami jó is történik ezen a héten.

Tegnap nagy erőkkel láttunk neki a filmvilág aljának számító műalkotások alapos, és minden bizonnyal korántsem teljes megismerésének. Hááát! Láttunk olyan de olyan gyönygszemeket, melyek nélkül valahogy hiányérzetem lenne a mai napon, de így hála a magasságosnak, végre 22 év után teljes és egészséges életet élhetek. Megtanultam, hogy egy köszörű és egy gázégő segítségével hogy lehet uránt finomítani, hogy a sötét pajtában ahol már eleve megöltek pár embert mindenképp fegyvertelenül és ha lehet egyedül menjünk, vagy hogy az amcsi sivatagi városakban minden 50 méteren van egy töltött puska, amit épp fel lehet venni, hogy aztán semmit se találjunk el vele. Én élveztem mondjuk, szeretem a ratyi horrorokat. Olyanok mint Dunaújváros. Egyértelmű, hogy szar, meg büdös, meg nincs semmi, és egyébként is, de hát van benne valami ki szerethető. A másik, meg hogy ezek után tiszta élvezet valami normális filmet is megnézni, mintha a "Lovag" sör után Sopronit innánk, ég és föld a kettő, de így egymás utánütközik ki igazán a külöünbség. Hiába ez embernek meg kell tapasztalni a poklot hogy élvezze a mennyeket!

Tegnap betöltöttem a 22. életévem, egy éve már Angliában is ihatnám a jó kis barna sört valami kis Pub-ban, ám én ezzel a lehetőséggel nem élek, mert egyrészt annyira nem rajongok a barna sörért, meg Angliába nem megyek, hideg van, esik az eső, meg rondák a nők. Ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy egy bazi nagy sziget, ahol bizony előfordulhatott az évszázadok során, hogy elfogytak a „őt még nem láttam a faluban” típusú nők, és hát elintézték maguk közt a dolgokat, ezért olyan rusnyák az angolok. Na miután lealáztam egy egész népet visszatérnék oda, hogy szülinapom volt. Immár csak 8 év választ el a 30. X-től, mi erős pánikrohamokat vált ki belőlem. Már csak 8 évem maradt, hogy házam, munkám, feleségem, gyereke, nyaralóm, autóm, tevém legyen. Ezt mind szeretném 30 előtt, de hát fene tudja…

Szóval boldog szülinapot nekem

A legutóbbi bejegyzésem óta rengeteg élménnyel gazdagodtam, ami a szűkös időintervallumot tekintve meglehetősen nagy teljesítmény egyébként eseménytelen életemtől. Először is a reggeli csoki okozott földöntúli örömöket, hiszen édesanyám egy igaz gyöngyszemre bukkant falum kicsiny boltjában, melyben mióta 3 féle parizert lehet kapni, már nem is bolt, hanem supermarket! A csoki neve „Haver Szelet”. Különlegességét pedig a nyíltan vállalt alkohol tartalma és különleges ízvilága adja!

Íze inkább emlékeztetett egy avas sport szeletre mintsem valami édesipari termékre ám ennek okát inkább saját ízlelőbimbóim alkalmatlanságában láttam mintsem eme török csoda bármely összetevőjének humán fogyasztásra nem alkalmas mibenlétében.

„A nap beszólása”, eddig méltánytalanul hanyagolt, ám a későbbiekben sem elindított rovat mai nyertese a következő:
Reggel apával átmentünk Béla bácsihoz, szomszédunkhoz, és a falu ügyeletes nőcsábászához, aki bár 70 elmúlt még mindig ifjonti lelkesedéssel hajtja a gyengébbik nem idősebb-fiatalabb tagjait. Szóval a sztori az, hogy tegnap nyugdíjas buli volt valamelyik közeli településben. Ezen jeles esemény Béla bácsi életében egyet jelent a fékevesztett vadászattal, legalább is nekünk mindig ezt mondja…

Kérdeztük is tőle ma reggel, hogy:
-„Béla bácsi, mi volt a nőkkel sikerült becserkészni valamelyiket?”
-„Hááát (húzta ki magát büszkén), azt nem, de feszült volt a helyzet!”

Szeretek itt lakni…..

Ma igazi kincsesbányára találtam a Tesco nevezetű, meglehetősen igényes és minőségi, humán fogyasztásra csak ritkán ajánlható szeszes italairól híres áruházban. Egy hatalmas kosarat, tele 99 forintért vesztegetett DVD-kel. Olyan klasszikusok, mint Rutger Hauer majd összes filmje, néhány a videotékákból is kiszorúlt "ZS" kategóriás horror mellett megtalálható volt az egész "Kukorica Gyermekei" sorozat. Nem is csoda ha könnyes szemmel túrkáltam vagy fél óráig, könyékig elveszve a jobbnál jobb filmek közt, mire ráakadtam a mai nap két nyeretesére: "A megnevezhetetlen" és az "Angyalok háborúja", minden bizonnyal több Oscar díjas műalkotásokra, melyek rövid időn belül a kosárkámban végezték...
Ma este filmezés, és rettegés!

Jus mormorandi

adopt your own virtual pet!

Nah, így jár az aki nem ért még a saját blogjához sem, csaka meglát valami tök jót, és kipróbálja rögtön. Végül sikerült kitenni Petit a pingvint a kívánt helyre, de a bejegyzések közül az istennek sem sikerült kiírtani. Tudom béna dolog, de most kétszer lesz kint, lehet hallal etetni, meg röhögni, hogy milyen béna szegény.

Az ötletért köszönet nus barátomnak!

Na ennek a hétnek is vége! Ennek több szempontból is örülök, egyrészt mert végeztem a kommunikációs szakdolgozatommal, ami egyrészt nagyszerű hír nekem, másrészt nagy könnyebbség, szintén nekem. 75 oldalban sikeresen kifejtette, a híradók manipulációs tevékenységét, valamint a kapuőr jelenségről is értekeztem bőven. A lényeg, hogy kész, már csak egy szakdoga és mehetek államvizsgázni! Jupiájééé

A héten egyébként nagy elhatározásra jutottam, ha le nem is szokok, de mindenképp visszaszorítom kávéfüggőségem mértékét! Aki ismer, az tudja, hogy milyen nagy szó ez az én számból, imádom a kávét, és a koffeinmérgezés émelyítő, mellkas szorongató érzését. Mondjuk az már nem olyan vicces, hogy még este 11-kor is úgy vigyorgok mint egy hülye, és hatalmas áldozatok árán vagyok képes valami alvásfélét imitálni. Pedig fel se tűnik az embernek, hogy már a 3.-4.-5. keserűt fogyasztja, csak úgy jön magától aztán meg úgy ír oldalakat, hogy másnap vissza kell olvasnia mit is írt, mert nem igazán emlékszik rá…

Szóval le fogok szokni a mértéktelen kávézásról, nagy lelki erőre lesz szükség, de menni fog az. Vagy majd elmegyek én is valami menő rehabilitációs klinikára, annyi féle-fajta szenvedélybetegség van már, hátha a koffeinizmust is kezelni tudják valahogy. Vagy esetleg beiratkozok az anonim kávéfüggők csoportjába, ahol is a többi sorstársammal együtt vészelem át a nehéz időszakot:

„Három napja nem ittam kávét, az orvos már függvénytábla nélkül is meg tudja mérni a vérnyomásom.”

Végre sikerült legyőznöm magamban azt a sötét és minden bizonnyal delejes erővel bíró énemet, mely mindeddig arra késztetett, hogy valami kegyetlen de mindenképp igazságos kritikával illessem a TV2 „A Kiválasztott” című műsorát. Nem teszem, mert nyilvánvalóan ratyi, és hát a nyilvánvalót ritkán magyarázzuk. A fű zöld, pont….

Ami viszont fontos és kikívánkozik belőlem, hogy ma valami hihetetlen isteni szikrának köszönhetőn félelmetes mennyiséget haladtam a kommos szakdogámmal. Elkezdtem kielemezni a kutatásomat, melyet lényegében szüleimnek köszönhetek, mert hát ők striguláztak nekem, amiért még egyszer ezúton is köszönet! Olyan összefüggésekre jövök rá, hogy csak na, bár aggodalommal tölt el a tudat, hogy a min. 60 oldalt jócskán túlszárnyalva, az értékelés felénél tudom, hogy valamit ki kell szedni az elejéből, hogy ne egy „Harry Potter összes” vastagságú szösszenettel állítsak be államvizsgára. Mondjuk ha csak ez az egy szakdolgozatom lenne, örülnék én mint majom annak a bizonyos nyúlványnak a feneke felett. Ám sajnos örömömet beárnyékolja a tudat, hogy a másikból még van 30 oldal hátra. Meglesz az is, csak hát elég összecsapott módon, na de sebaj, egy főmű egyszerre épp elég. Mert ha kettő lenne, nem is főműnek, hanem mellékműnek hívnák, ami hülyeség meg fele olyan jól se hangzik… A sikerélmény hatására tisztára bepörögtem, mondjuk ebben nagy szerepet játszott az a 4 kávé, amit eddig magamba erőszakoltam, de hát ha csak így tudok alkotni, akkor megéri ez a kis áldozat. Írnék én akár reggeli is, ám addig bizonyára kidobnak a könyvtárból, na meg éhes is vagyok nagyon. Hiába az emberi test korlátai gátat szabnak a szellem szárnyalásának….

Huh, azt hiszem elég volt mára, jó éjt kedves napolóm…

Ez egy ilyen nap…

Nem akarok se magyarázkodni vagy bármi olyat tenni, ami megmagyarázná a fenti kijelentésemet, pusztán konstatáltam a fenti mondat kétségkívül nagyfokú igazságtartalmát. Ma még kondi, meg a szokásos rutin. Bár inkább lennék Kirgizisztánban elveszve valahol mint újra Dunaújvárosban csücsülve merengenék a kezdő mondat igazságtartalmán. Na de mit lehet tenni, ha az ember csóró, Kirgizisztán messze van, és egyébként is biztos hideg, szóval oda már csak elvből sem megyek. Egyszerűen ma nem tudok úgy megnyilvánulni hogy az ne legyek valami miatt „tahó paraszt” de már nem is érdekel. Még pár hónap és magam mögött hagyom kedvenc szemétdombom, így a legkevésbé sem érdekel már, hogy kinek mi a véleménye. Na nem mintha eddig olyan nagyin izgatott volna a dolog, de faszságokkal ne akarjanak már lelkiismeret furdalást kelteni bennem, mert hát ahhoz egyrészt már nagyfiú vagyok, a másik, hogy legalább okod lenne pattogni!

Na mindegy..

Ez egy ilyen nap…

Nyeeeerteeem!! Hogy mit még nem tudom pontosan, ám a lényeg, hogy sikerült a DUE (Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) általi kiírt pályázaton helyezést elérni. Egy egész jól sikerült kis riportot küldtem be, gondoltam hátha, na meg a angy várakozásban el is felejtettem az egészet, de tegnap megjött a levél. Ennek már csak azért is örülök, mert ingyen eszem iszom Pesten az átadón, na meg hátha befigyel egy diktafon, amit azért elbírnék viselni, de nincs huszonvalahányezrem rá. A lényeg, hogy bár fene se tudja hogy hányadik, de a dobogóról nem maradok le, úgyhogy ma örömboldogság meg miegymás…

Ennek a hétnek is vége, ami ha azt vesszük nem is olyan nagy baj, főleg, hogy majd ez volt életem egyik legszarabb hete. Azt már megszoktam, hogy a sok kis szarkavaró állandóan pletyózik, meg hülyeségeket talál ki, ám a héten túllőttek a célon, szóval ezúton is üzenem annak az 1-2-3 emberkének, hogy be lehet fejezni a dolgot, különben még megeshet, hogy elfeledkezek férfiúi mivoltomról, és az illendőséget valamint a női nem iránti hatalmas tiszteletemet félretéve magam teszek igazságot…

Egyébként ma ráébredtem távgyaloglásban rejlő hihetetlen tehetségemre. Kicsiny falum bekötőútjától olyan de olyan gyorsan sikerül elsétálnom az otthon biztonságát jelentő falutábláig, hogy csak na. Ha nem jön be a suli, és munkám se lesz gyalogolni, fogok. Mondjuk, kitalálok valami jó kis hangzatos ügyet, ami miatt koptatom a lábam, és csak dől a lé, és híres leszek. Meghívnak a Fókuszba, benne leszek a Naplóban, sőt ha szerencsém van, még a Hujber Feri is megver, akkor aztán igaz sztár leszek! Megyek is gyakorolni, Kambodzsában találkozunk…

Ma még csak szerda van, de már most elkapott a „televanatököm” érzés, ami általában szombat-vasárnap környékére prognoztizálható. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy felhúztam magam az iwiw üzenőfalára kihányt sok mocsoktól, ami már megint arról szól, hogy ugyan osszuk már meg mindenkivel életünk minden egyes mozzanatát. Oké. Értem, én vagyok a paraszt, eg az antiszoc, meg az akinek a kutya se fekszik jó helyen, na meg aztán vannak, akiknek ez hatalmas kielégülést jelent, de akkor is.
A másik, hogy ne jelent meg a cikkem az adott diákújságban. Elismerem kissé meredek volt a téma, és talán nem a HÖOK-ot kellett volna leparasztozni, egy fősulis újságban de ha egyszer azok voltak, hát istenem nem tudok mit tenni. Leírtam a tényeket, kommentel ellátva. Ennyi. „Nem volt nyomdaképes…. „ Pedig egy diákújságnak épp arról kellene szólnia, hogy bevállalja azokat a témákat is melyek kissé húzósabbak, vagy épp nagyobb visszhangot válthatnak ki. Na de mindegy e helyett megjelent egy tárgyilagos, objektív, és minden tényanyagot maximálisan közlő cikk, mely jó írás, félreértés ne essék, csak hát…
Majd csak vége lesz már a hétnek és mehetek haza, otthon legalább nyugi van és feltöltődök jókedvel és boldogsággal....