Puzzle…

Szülinapomra kaptam egy 1000 darabos puzzle-t, aminek kirakását, most férfiasan bevallom, nem tartottam túlzottan reális dolognak. Először is, ismerve magam, elképzeltem amint kissé zaklatott állapotomban úgy rúgom fel a puzzle torzót, mint a krumplit. Ez adódik abból, hogy teljesen rossz taktikával állok neki a dolognak, lévén nem úgy csinálom, hogy kiválogatom, szépen színek szerint, majd az összetartozó dolgokat összeillesztem. Merthogy ez lenne a helyes sorrend én viszont, addig keresem a szerintem oda illő alkotóelemet, amíg meg nem találom. Ami sokszor hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú- hosszú perceket vesz igénybe. Na de most mintha varázsütésre véget ért volna a puzzle, mint játék iránti ellenszenvem és imádom rakni… Sőt, ami a legjobb, hogy haladunk is vele, egészen pofásan néz ki, és ahogy egyre több és több kis darab kerül a helyére, egyre lelkesebb leszek. Jó kis játék ez, bár kétség kívül nem rajtam fog múlni, ha egyszer elkészülve a lakásom falát díszíti majd. Mondjuk ilyen segítség mellett, azt hiszem nem is sietek vele, inkább élvezem a társaságot…