Mivel formásnak kevésbé mondható hátsómat igencsak rugdosták ma, hogy „tessék írni a blogot”, így hát nincs mit tenni, mint papírra vetni az elmúlt három nap történéseit. Csütörtökön ballagáson voltam, a kecskeméti református templomban. Kezdődik ott a történet, hogy katolikus vagyok, így a református istentiszteletek világa meglehetősen távol áll tőlem. Az első fura dolog, hogy míg nálunk (értsd. katolikus) „dicsértessék” a köszönés elfogadott formája, addig ott „áldás, békesség” az elfogadott formula. Mondjuk először majdnem azt válaszoltam, hogy „neked is”, bár szerencsére gyorsan asszimilálódtam, így a csütörtöki balalgáson már nem voltak ilyen problémáim. Mondjuk a hosszú ünnepség alatt elég sok baromság eszembe jutott, például, hogy ha valamilyen oknál fogva csődbe menne a templom a nagy fehér falak miatt egész jó kis mozit lehetne üzemeltetni benne. A másik ilyen a felállás, leülés menete. Egy istentiszteleten ugye a tiszteletes (mert nem pap van ám, ezt kitudtam) mindig bemondja, hogy akkor most ülve vagy állva kell énekelni, imádkozni. Egy katolikus misén ez az egész meglehetősen intuitív módon zajlik, vagy legalább is nekem még nem sikerült rendszert felfedeznem a dologban. Szóval a csütörtök jó volt nagyon, főleg hogy a kedves kollegák még egy kis meglepetéssel is készültek, ami nagyon jól esik, lévén ez nem kis munkájukba és idejükbe került, ami jól esett na. Meg vicces is volt, de inkább nézzétek meg ti is.
Ma meg öcsém ballagását álltam végig. na jó eredetileg lett volna ülőhely, de hát egy hozzám hasonló trú metálos újságíró csak nem nézheti tétlenül amint szegény idős néni ácsorog mellette, szégyenlősen forgatva könnyes szemét. Szóval helyemet átadva, a hátsó sorba vonultam, így lényegében hallás után értesültem arról, hogy öcsém elballagott. Ezúton is nagy gratuláció egyetlen és utánozhatatlan öcsémnek, hogy befejezvén a középiskolát a társadalom érett és megbecsült tagjává vált. Szóval hajráhajrá gratulálok:D!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése