Az utolsó rész igazi ajándék volt a rajongók számára. Egyáltalán nem giccses, vagy hivalkodó, nincs sablonos meghajlás, mint a már fent említett sorozatban. Csak véget ért, szépen csendben, úgy ahogy én is rászoktam. Egy- két rész és akkor még csak azt veszi észre az ember, hogy milyen vicces, és nincs benne gépi nevetés. Aztán azon kapja magát, hogy egy nap vagy 16 részt végigpörget, azért csak annyit, mert csak annyi van meg az épp adott évadból. Még… Aztán újra és újra megnézel egy részt, idézgeted Dr. Cox vagy épp Ted valamelyik híres beszólását, és bár tudod, egyszer bekövetkezik, mégis reménykedsz, hogy később, majd, nem most. Annyi mindent tudnék írni, annyi élményt és poént felsorolni, annyiszor derített jobb kedvre, hogy meg sem tudnám számolni. De nem, mert vége. És most viszont elérkezett az idő, amikor búcsúzni készülök, megannyi kedves karaktertől. Véget ért egy korszak, viszlát srácok, jó volt veletek…
És amire mindenki várt:
Dr. Cox nagy vallomása: „Megjegyezném, hogy a legjobb volt,
aki valaha betette ide a lábát. John Dorian volt az első
és egyetlen orvos, akinek olyan fontosak voltak
a betegei, mint nekem. És ne feledjük, hogy
nemcsak kiváló belgyógyász, hanem mondhatjuk, hogy... kivételes személy is. Vonzódtak hozzá az emberek. Én is. A barátom volt.”
A Gondnok ( Dr. Jan Ithor) neve pedig: Glen Matthews!
Ezt nem hagyhattam ki…: „Ez csak ibuprofen! Annyi a dolgod, hogy ha felébred, megkéred, hogy tátsa ki a száját, aztán a kezedbe fogsz jó pár szem ibuprofent, és hozzá vágod! Ami a szájába esik, na az a megfelelő adag.” – Dr. Cox tanít
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése